Szántó György

Az első világháború egyik ütközetében fejlövést kapott egy Szántó György nevű fiatal tiszt, aki otthon műegyetemi hallgató volt, építészmérnöknek készült, de valójában festő akart lenni, méghozzá olyan festő, aki Böcklin nyomán, majd az izmusok ihletésére nagyméretű, újszerű festészetet szeretett volna létrehozni. A sebesülés azonnal elvitte egyik szemét és úgy megsértette másik szemének idegeit, hogy hiába volt minden bécsi és hamburgi orvosi erőfeszítés, huszonnyolc éves korára teljesen megvakult. Vágújhelyen született, majd Lugoson tanult, és félig vakon még festett, ameddig bírta, hanem amikor a fény és a szín végképp elveszett a számára...

akkor a magyar irodalom talán legszemléletesebben fogalmazó, legtöbb fényről és színről író, romantikus történelmi tablókat regényben elmesélő írója lett. És vakon sem szakadt el egy pillanatra sem a világtól. Ehhez azonban az kellett, hogy felesége olyan legyen, amilyen volt. Ez a feleség - Brandeis Adél - élete egyetlen tartalmának tudta, hogy férjének szeme legyen. Személyileg egybeolvadt a szeretett, tisztelt, szinte imádott férfival, azonosult hangulataival, gondolataival, és már-már emberfelettivé emelkedő derűvel tette lehetővé, hogy a szeme világát vesztett festő kora egyik legnépszerűbb írójává válhassék. Felolvasta neki a világirodalmat és a napilapok híreit; átnézte, visszaolvasta, amit a férj írógépen írt (Szántó ugyanis vakon jól, kevés hibával tudott írógépen írni), kijavította, nyomdakésszé tette a kéziratot, majd elvégezte a levonatok korrektúráját: ő végezte az írói munka egész technikai részét, miközben gondoskodott a munkafeltételekről, az otthonról, a háztartásról. Egész élete önként vállalt nagyszerű áldozattá lett azért, hogy valósággá lehessen, ami Szántó Györgyben művészi lehetőség volt. Nem volt hiábavaló áldozat: a Szántó-életmű megvalósult.
      
Áldozathozó szépasszony

A hitvesi áldozatvállalás szép példáját mutatta Szántó György író neje, Brandeis Adél. Közismert, hogy a festőművésznek készülő és kolozsvári évei alatt szcenográfusnak is ígéretes Szántó az első világháborúban fejlövés miatt fél szemére megvakult, és 30 éves korára már teljesen elvesztette a látását. Kényszerű pályamódosítással lett lapszerkesztő, publicista és író.
Aradon telepedtek le.
Neje, Brandeis Adél volt a „szeme, elmozdíthatatlan volt férje mellől. Eleinte Szántó még vakon is tudta használni írógépét, és neje csak kijavította írásait, ám később már tollba mondta Adélnek regényeit. Kora egyik legtermékenyebb erdélyi írója volt, és tucatnyi regényén aradi évei alatt dolgozott.
Mikor nem dolgoztak, akkor Adél asszony felolvasott vak férjének, mert Szántó tisztában akart lenni mindazzal, ami az irodalomban és persze Erdélyben újdonság.
Oly gyakoriak voltak ezek a felolvasások, hogy a feleség krónikus hangszálgyulladását kezeltetni kellett.
Brandeisz Adél élete önként vállalt áldozat volt, hiszen nemcsak társszerzője, első kritikusa és menedzsere volt férje írásainak, hanem szellemi partnere is, aki felvállalta egy világtalan ember minden rigolyáját.
Mellesleg festőművész palettájára kívánkozó szépasszony hírében állt.
Emberi gyarlóság csámcsogni azon, ami számunkra rendkívüli.
Az alábbiakban ilyen aradi, Arad környéki házasságokból válogattunk.


1924-ben, a harmincegy éves, immár teljesen vak ember Aradra költözik. Ott lép be az irodalmi életbe, és hamarosan a romániai magyar irodalom egyik legnépszerűbb, ott is, nálunk is egyre szélesebb olvasórétegekben ismert és kedvelt alakja lett. Ez időben készült el első történelmi regénye, a tatárjárás korát idéző Bábel tornya, amely máris irodalmi rangot biztosított nevének.

1929-ben egyszerre két igazi remekművel jelentkezik: A bölcsővel, amely Kőrösi Csoma Sándor életútját nyomon követve kitűnő korrajz, lélekrajz, benne a nyelvészet élményvilágának lelki kalandja, és A földgömb - egyik legjobb és legmaradandóbb műve -, az angol reneszánsz korképe, a középpontban a híres Globe-színházzal (Globe magyarul: földgömb); cselekménye szerint Shakespeare lángeszű és tragikus életű kortársának, a fiatalon meghalt drámaírónak, Marlowe-nak életútja. Ezzel a két regénnyel a hazai magyar irodalomban is a legismertebbek közé került a szerző.

Ezek után sikert siker követ. Legtöbbet olvasott, legtöbbször kiadott regénye, a Stradivari, amely a modern regénytörekvések előtt különböző korokat - olasz barokkot, XX. századi európai életet - kever össze, izgalmas formajátékkal. Ebben és később a Melétében érhető tetten Szántó György nagy tehetsége. E művekre a hiteles korkép és a művészi emberábrázolás a jellemző.

Az utolsó Árpád-kori királyok színes krónikája, az Aranyágacska hibátlanul szép történelmi regény, talán itt érvényesül legteljesebben festői látásmódja: nemcsak a romantikus nagyregényekkel, hanem a romantikus festészettel is rokonságot tart.

Majd következik megrázó önéletrajzi műve, megvakulásának és vakságának regénye, a Fekete éveim: ennek folytatása majd néhány évvel később az Öt fekete holló. Korrajznak is dokumentumértékű, önelemzésként az irodalom nagy vallomásai közé tartozik.

Közben egy érdekes történelmi drámáját, a Kun Lászlóról szóló Sátoros királyt 1936-ban mutatja be a budapesti Nemzeti Színház. Könyvei is egyre inkább Budapesten jelennek meg. 1941-ben át is költözik Magyarországra, és rövid megszakításokkal, 1947-től kezdve mindhaláláig itt is él. Az ötvenes évek első felében a történelmi regény nem divatos, a személyi kultusz kritikája a múltat idéző írókról úgy vélekedik, hogy elfordulnak a kor problémáitól. A kiadók húzódoznak a múltban játszódó témáktól. Csak az ifjúsági irodalomban tesznek engedményt, hiszen itt a történelmi adatokat élménnyé tevő regény az iskolai tananyagot egészíti ki. Szántó György tehát egy ideig szinte kizárólag ifjúsági regényeket ír. Túl a személyi kultusz korán éppen ifjúsági regényeire József Attila-díjat kap. Egymás után adják ki régebbi műveit is, és most ér el igazi sikert a már 1942-ben megírt Hajdútánc, a Bocskai-kor nagyregénye, mely megjelenésekor már negyvenkét elismerő bírálatot kapott, s amelyet Petru Groza román miniszterelnök magyar nyelvű levélben köszöntött, és végre kiadják az 1927 óta kéziratban várakozó Ötszínű embert, amely korábban azért nem jelenhetett meg, mert szocialista eszmeiségű volt, később azért nem, mert formalistának mondották stílusjátékai miatt.

Élete végső két éve szakadatlan, lelkes munka, folytonos siker, a korábbi művek újra meg újra megjelenése...

http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/szantogy.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1nt%C3%B3_Gy%C3%B6rgy
http://www.munduspress.hu/dataujir.htm