http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2009-03-07/siegfried-obermeier-francois-villon-bunos-elete
http://www.eladomakonyvem.hu/konyv/a-boldogtalan-villon-boldog-napjai-12269
A szép fegyverkovácsné panasza
Hallom, hogy kesereg a vén
fegyverkovácsné; azt kivánja,hogy, mint tavasza idején,
bár volna megint ifjú lányka:
«Rút vénség alattomos átka,
mily gyorsan meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?
«Eltünt szépségem, ifjuságom,
mely diadalt adott nekem
papon, kalmáron és diákon;
mert nem volt egykor senki sem,
kinek (bár másnap bánta) nem
repült a pénze, mint a pelyva,
ha neki adtam kegyesen
azt, ami koldusnak se kell ma.«Sok férfit elutasitottam,
- szánom-bánom ma sirva! - mertbolondul lelkembe fogadtam
egy szép és ravasz sihedert,
és egész szivem érte vert,
bárhogy hivtak a többiek;
pedig ő folyton ütlegelt
s csak a pénzemért szeretett.
«Hajamnál fogva ráncigált,földre tiport, ugy rúgdosott.
Szerettem, bármit is csinált,
és ha egy csókot kért, legott
feledtem minden bánatot.
Rühes disznó, hogy falta számat!Ölelt!... Most rossz gebe vagyok;
s az életem? Bün és gyalázat.
«Ő meghalt, több mint harminc éve,
s én itt vagyok, vénen, csunyán.
Hogy fáj, a tündér multba nézve,
hogy fáj a most s a hajdanán!
Elnézem, meztelen sovány
testem mily aszott, fekete,
milyen beteg, - és, igazán,
majdnem megőrülök bele.«Hova lett az ivelt szemöldök?
A sima homlok, szőke haj?
Nagy szememből a huncut ördögészvesztő incselgése? Jaj, -
az áll s orr, mely szoborra vall,
s a pici fül s a többi sorban,
arcom szép vonalaival
ajkaim pirossága hol van?
«Ékes vállamat hol keressem?
S karcsú karom, finom kezem,
izmos derekam, s büszke mellem,
mely valaha oly édesen
ringott becéző kezeken?
S széles csipőmet s a keménycombok között a szerelem
házát a kis kert közepén?
csupasz szemöldök, hült szemek,
(pedig hány gazdag esze bomlott,
lesvén kacagó tüzüket!);
orrom ijesztő görbület,
fülem konya és csupa szőr;arcom fakó; vánnyadt s fityeg
államon-ajkamon a bőr.
«Ez a véged, emberi szépség!
Kéz és kar sorvad untalan;
púposra tört a vállam, és két
kiszáradt emlőm odavan,
ugyszintén csipőm, derekam.
A többi? Pfujj! Combocska már
a combom, és egész magam
vékonyka, mint egy pipaszár.«Igy siratjuk a régi jó
időket, szegény vén banyák,
kuporgva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.
Kora tüz korán ellobog -Szépek voltunk, és ostobák!...
Ez a sorsotok, asszonyok.»
(Fordította: Szabó Lőrinc )
Figyeltem, míg panaszkodott,
A hajdani örömleányra,
Ki így mondta el sírva, hogy
Szép tavaszát visszakívánja:
"Ó, vénség vad, keserű átka,
Mért törtél rám, hogy így letörtem? Ki tartana még vissza szánva,
Hogy végül magam meg ne öljem? 
Elraboltad szépségem adta Jogomat, a nehéz igát -
Boldogan görnyedett alatta
Tudós, kalmár, pap és diák,
S kínálta minden vagyonát,
Bár később sokszor szánva bánta,
Csak azt engedjem neki át,
Amit a koldus se kíván ma.
Kosarat adtam nem is egynek,
- S nagyon okosan ezt se tettem -
Hogy egy ravasz fiút szeressek,
És ő lett az én nagy szerelmem.
A többit csak úgy hitegettem,
De a szívem az ő rabja lett, Durván ütött-vert mindig engem,
S csak a pénzemért szeretett.
Bárhogy tépte a hajamat,
És rugdosott, mégis szerettem,
Görnyedtem a teher alatt,
Minden bajomat elfeledtem.
Ölelt a disznó betegen -
A csókjaival sokra mentem!
Mi maradt? Bűnöm s szégyenem.
Meghalt, több mint húsz éve már.
Maradtam vénen és bukottan,
És gondolatom visszajár
Az eltűnt, régi, szép napokban, -
Mi voltam és hová jutottam!
Látom magamat meztelen, 
Véznán, szegényen és aszottan, S dühöngök, sírok esztelen.
A sima homlok, szőke fürt,
Íves szemöldök elveszett,
A szép szem, melyben elmerült
A sok büszke úr. Hova lett
A szép orr gödrös áll felett,
Vonásai a finom arcnak,
Mely csintalanul incseleg,
S az apró fül, piros ajkak?
Ki emlékszik a kicsi mellre,
A hosszú kézre, karcsú vállra?
Hová lett derekam, teremtve
Hullámzó, szerelmes csatára,
A lábam kettős ívű szára,
A két hatalmas izmú comb, 
S a szerelem rejtett virága, A hímes kert, a puha domb?
Mi maradt? Ráncos homlok, ősz haj,
Kihullt szemöldök, tompa szem,
Már nem nevet ragyogva - ó jaj! -,
Már egy kalmár sem rabja, nem.
Az orrom meggörbült, fülem Lekonyult, szőr nőtt ki belőle,
Arcom halvány, élettelen
És államnak fityeg a bőre.
Durva kezek, görbe vállak,
Kinő a hát otromba púpja,
A mellek rongy cafatra válnak,
A testről a húsok leválnak, 
A szép comb? Húsa úgy leványadt,
Ma már csupán elaszott kolbász.
Együgyű, vén anyók, magunk,
Panaszkodunk örök sóhajban,
A földön mélyen guggolunk,
Mint rongyok, úgy ülünk a bajban,
Tüzet rakunk, ha némi gally van,
A rőzse ritka lángja reszket.
De szépek is voltunk mi hajdan!...
S ez másokkal is így megeshet."
/Ford.: Vas István/
A versek különlegessége a nyers kifejezésmód, a zsargon kifejezések...de ezt csak az tudja igazán értékelni, aki veszi a fáradtságot és belenéz az életükbe (ami Villon esetében meglehetősen botrányos:)) és mivel a Carpe diem! kezd elcsépeltté válni, inkább ezzel az idézettel foglalnám össze Villon filozófiáját:
"Egyetlen éj többet ér szürkén leélt éveknél." (Seneca)
A versek különlegessége a nyers kifejezésmód, a zsargon kifejezések...de ezt csak az tudja igazán értékelni, aki veszi a fáradtságot és belenéz az életükbe (ami Villon esetében meglehetősen botrányos:)) és mivel a Carpe diem! kezd elcsépeltté válni, inkább ezzel az idézettel foglalnám össze Villon filozófiáját:
"Egyetlen éj többet ér szürkén leélt éveknél." (Seneca)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése