2016. június 10., péntek

Indiai tanmese...




Saraswati

„Egyszer réges-régen, egy távoli vidéken élt egy fiatalember, aki egy nap felkereste az erdő mélyén lakó spirituális mestert, és így szólt hozzá:
Korlátlan jólétre és bőségre szeretnék szert tenni, hogy ezzel a határtalan gazdagsággal embertársaimat szolgálhassam, és jobbá tehessem a világot. Kérlek, áruld el, hogyan teremthetem meg ezt az életemben?

A mester pedig így felelt:
Minden emberi lény szívében két istennő lakozik, és mindenki határtalanul szereti ezt a két felsőbbrendű lényt. Van azonban még egy fontos titok, amit megosztok veled.
Bár az ember mindkét istennőbe szerelmes, egyikükre mégis nagyobb figyelmet kell fordítania.
Picture of Lakshmi, Goddess of Wealth and Consort of Lord Vishnu, Sitting Holding Lotus Flowers, Ha Photographic Print by Godong at Art.com:
Lakshmi
Ő Sarasvati, a tudás istennője. Keresd őt, szeresd őt, és szenteld neki minden figyelmedet. A másik istennő Lakshmi, a bőség istennője.
Ha Sarasvatinak szenteled a figyelmedet, Lakshmi roppant féltékeny lesz, és így egyre több figyelmet fordít majd rád.

Minél többet foglalkozol a tudás istennőjével, annál inkább igyekszik majd a bőség istennője a kegyedben járni. Követni fog, bárhova mégy is, soha nem hagy el téged, és így elnyered a vágyott jólétet.

A tudásban, a vágyban és a szellemben erő rejlik, s e benned rejlő erő által teremthetsz jólétet és bőséget az életedben.

2016. április 26., kedd

Hungarophilia

"Ha valóban léteznének is, mindegyikből rendelnénk magunknak, de azon nyomban. A tárgyakból amúgy kiállítást is rendeztek: hogyha épp Montevideóban járnál idén nyáron, akkor az Anda Que No galériában augusztus 22-ig megtekintheted."
(Player)





Bevallom. Imádtam. Bár némelyik nekem kissé már túl brutális-nyers.
De igen. Ilyenek vagyunk. Ilyen sírva vigadósak, ilyen saját nyomorunkon nevetősek. ennyi :D
Csak gratulálni tudok, mert nagyon menő ahogy a társadalomkritika, a kreativitás és magyar történelem összeért a projektben. Köszönöm az élményt.:D
És persze volt, ami nem is csak vicc szinten jó.
(bár kb az összes lehetne oktatási segédeszköz is) :D





2016. április 15., péntek

Ökokondi - Eco Gym

A múltkor kondizás közben "Heuréka"-pillanatom volt... elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mikor jut eszébe a környezetvédőknek és a fitneszezőknek összefogni, és a mozgás által termelt energiát hasznosítani???...
Minimum a konditerem áramszolgáltatása el lenne látva...ehhez csak környezettudatos gondolkodásra lenne szüksége a fitneszterem-felszerelés gyártóinak...


Utánakerestem, és kiderült, hogy nem én találtam fel a "spanyolviaszt"...az ötlet Amerikában már működik...
Dániában pedig egy szállodában lehet megdolgozni az ebéd áráért...
Rómában egy iskola termeli pedálozással az áramot...



És a magyar próbálkozások:
Kispesti játszótér
Energiapersely

Hildegard

Mikor a Dekameronos bejegyzést irtam, találkoztam Hildegarddal...
Magával ragadott...



„Az egyenjogúság vágya, úgy tűnik, már évszázadok óta megvan a nőkben, és időről időre nagy történelmi személyek, híres asszonyok történetei nyomán ráébredhetünk, mennyi lehetőségünk is van a 21. században nőként.„ 

cikk
film


A világ iskoláztatása - A fehér ember utolsó terhe


 Ma a nyugati iskolázás feladata az hogy az ember monokultúráját vezesse be az egész világon. Lényegében ugyanazt a  tananyagot tanulják, az embereket szakmákra, nagyon keresett szakmákra képzik, de ezek a szakmák a városi fogyasztói kultúrában szükségesek. 

Ilyen módon a kultúrák sokféleségét és az emberi egyéniséget pusztítják el. Ha őszintén vizsgáljuk az oktatás hagyományos formáit, és azt a mai modern oktatással hasonlítjuk össze, akkor kétségtelenül a tudás hagyományos formái a fenntarthatóságot támogatták. Ezek a kultúrák nem voltak tökéletesek, de nagyon is jól ismerték a saját éghajlatukat, talajukat, vizeiket, és nagyon is jól tudták, hogy maradjanak fenn önállóan, saját életükért felelősséget vállalva, nemzedékeken keresztül. A modern gazdaságban és a modern oktatási rendszerben a gyerekek SEMMIT sem tanulnak erről, ehelyett azt tanulják meg, hogyan használjanak lényegében társasági termékeket városi fogyasztói kultúrában. Amint végzettséget szereznek "modern iskolában" , szó szerint nem tudják hogyan maradhatnak életben saját környezetükben.


Ladakh
Ha visszatekintünk az ún. oktatás kezdetére, a terv nagyon egyértelmű volt. Volt egy elit, amely a saját igényeinek kiszolgálására akart embereket képezni. Lényegében egy olyan kitermelő gazdaságot akart létrehozni, amely a keveseket szolgálta a sokak kárára. Nagyon szókimondó irodalom van erről, teljesen nyilvánvalóan azért volt az oktatás, hogy olyan emberréteget tanítson ki, amely az elit igényeit elégíti ki.
Az országok miniszterelnökei és elnökei gyakran mondják: "Meg kell változtatnunk oktatási rendszerünket, hogy versenyképesebbek legyünk a globális gazdaságban." Ez azt jeleni, hogy saját fiataljainkkal úgy kell kereskednünk, hogy megfeleljenek az óriás mobil társaságok igényeinek.
A modern kor vagy a fejlődés előtti rendszerekben és gazdaságokban nem volt olyan mértékű szegénység, mint Kalkutta, Mexikóváros vagy Peking nyomornegyedeiben. Ma már a legtöbb tradicionális faluban, legyen az Kínában, Indiában, Afrikában az emberekkel elhitetik, hogy a jövőt ez a modern, városi, fogyasztói kultúra jelenti. Aztán eladósodnak, eladják a házukat, hogy taníttathassák a gyerekeiket.Az a nagy reményük, hogy ők majd jó állást kapnak mérnökként, orvosként a modern gazdaságban. Kevesebb, mint 10 %-nak sikerül. 90%-nak meghiúsul az álma. Talán felszolgálóként, vagy autószerelőként kapnak állást, de ez nem az a dicsőséges élet, amiről az emberek álmodtak. 


Ma a kultúrák túlélésének módja nem az, ha elszigetelik magukat és elzárkóznak. Igazából hiszek abban, hogy most még inkább szükséges a mélyebb párbeszéd a nyugat és a világ nem iparosodott részei között. Azért szükséges ez a párbeszéd, mert a sajtó, a hagyományos oktatás igazából egy hazugságot tartósít. Arról, hogyan lehetünk sikeresek, és hogyan érhetjük el mindannyian azt a dicsőséges, gazdag, luxuséletmódot. ...tény, hogy ez a modell Amerikában, ennek az álomnak a központjában sem működik.

Azt feltételezzük, hogy a nyugati oktatás, a nyugati tudás egyetemlegesen alkalmazható. Olyasvalami, ami felsőbbrendű, azt hisszük, hogy magasabb szintre emelkedtünk...

Helena Norberg-Hodge
Nemzetközi Ökológiai és Kulturális Társaság

Dressing table

Minimal

Kissé színházi feeling, kicsit meg rusztikus...




Modern



Ez a favorit...
Simán el tudom képzelni egy félig-meddig beépített tetőtéri loft-lakásban....

2016. március 27., vasárnap

Boccaccio : Dekameron (részlet)

MÁSODIK NOVELLA
Valamely fejedelemasszony sebtiben fölkel a sötétben,
hogy az ágyban kapja szerelmesével együtt az egyik apácát, kit bevádoltak nála;
mivel pedig a fejedelemasszonynál éppenséggel egy pap van,
hirtelenében a papnak nadrágját teszi fejére, abban a hiszemben,
hogy az apácafőkötőt teszi fel; mikor pedig a bepanaszolt apáca észreveszi ezt,
figyelmezteti rá a fejedelemasszonyt, mire megszabadul a büntetéstől,
s azontúl kénye-kedve szerint együtt lehet szerelmesével


A Tale from the Decameron (1916) by John William Waterhouse.

(...) azonban egy ifjú apáca, kinek a szerencse kedvezett, egyetlen ügyes mondással megszabadult a fenyegető veszedelemtől. S miként tudjátok, sokan vannak, kik ostoba létökre mások mesteréül és bírájául tolják fel magokat, kiket azonban a véletlen nemegyszer és méltán megszégyenít, miként novellámból megismerhetitek; ekképpen esett a dolog valamely fejedelemasszonnyal, kinek hatalma alatt volt amaz apáca, kiről szólani szándokom.

Tudnotok kell tehát, hogy van Lombardiában valamely jámborságáról és szentségéről fölöttébb híres kolostor, melyben egyéb apácákon kívül volt egy nemes származású és csodálatos szépséggel megáldott leány, Isabetta nevezetű, ki midőn egy napon valamely atyjafiával beszélgetett a rácsnál, beleszeretett egy ifjúba, ki avval volt. Az ifjú pedig látván, mely gyönyörű az apáca, ugyancsak lángra gyulladt iránta, olvasván annak szemében a vágyakozást; s mindkettejöknek nagy gyötrelmére jó ideig teljesülés nélkül epekedtek szerelmökben.
Végezetül, hogy mindketten oly igen sóvárogtak egymásra, az ifjú módját ejtette, hogy nagy titokban bejutott az apácához, ki is fölöttébb megörvendezett ezen, s annak utána mindkettejök gyönyörűségére, nem egyszer, hanem sokszor meglátogatta őt. De miközben ekként folytatták szerelmeskedésöket, történt egy éjjelen, hogy az ifjút meglátta a kolostornak egyik apácája, midőn Isabettától kijött és távozott, azok ketten pedig semmit nem vettek észre. Ez elmondotta a dolgot néhány más apácának. S előbb olyképpen tervezték, hogy bevádolják a fejedelemasszonynál, kinek neve volt madonna Usimbalda, jóságos és szent asszony, mind az apácáknak s mind azoknak vélekedése szerint, kik ismerték; de annak utána elhatározták: majd úgy intézik, hogy a fejedelemasszony rajtakapja az apácát az ifjúval, hogy ne legyen módjában letagadni a dolgot. És ebben megegyezvén éjjel-nappal megosztották egymással a virrasztást és az őrködést, hogy az apácát rajtacsípjék. Történt pedig, hogy mivel Isabetta erre nem ügyelt, s az egészből mit sem sejtett, egyik éjjel magához hívta az ifjút; mit is nyomban megtudtak amaz apácák, kik erre leselkedtek. Ezek tehát alkalmatos pillanatban, mikor már jól benne jártak az éjszakában, két csoportra oszlottak, s az egyik rész őrségben állott Isabetta cellájának ajtajában, a másik pedig nagy sietve a fejedelemasszony szobájához ment; és megkopogtatták ajtaját, s midőn a fejedelemasszony kiszólt, mondogatták néki: - Madonna, kelj fel gyorsan, mivel észrevettük, hogy egy ifjú vagyon Isabetta cellájában.


Amaz éjszakán pedig a fejedelemasszony éppen valamely pappal mulatott, kit gyakorta elhozatott magához ládában. Ennek hallatára tehát attól félt, hogy az apácák nagy sietségökben meg buzgóságokban addig-addig döngetik majd ajtaját, hogy megnyílik, annak okáért sebtiben fölkelt, s úgy-ahogy felöltözködött a sötétben; s abban a hiszemben, hogy ama bizonyos ráncokba hajtogatott apácafátyolt fogja, melyet fejökön viseltek, s főkötőnek neveztek, véletlenül a papnak nadrágját kapta fel; s oly igen kapkodott, hogy a főkötő helyett nagy vigyázatlanul a nadrágot vetette fejére; akkor kisietett, s maga mögött bezárván az ajtót, szólott ekképpen:
- Hol vagyon emez Istentől elrugaszkodott nőszemély?


S a többiekkel együtt, kik oly tüzesen és mohón kívánták, hogy Isabettát tetten érjék, hogy észre sem vették, mi van a fejedelemasszony fején, odaért a cella ajtajához, melyet is a többieknek segítségével betört; s belépvén a cellába, ott lelték a két szerelmest egymásnak karjában, kiknek szemök-szájok elállt meglepetésökben, s nem tudván, mitévők legyenek, meg sem moccantak. Az ifjú apácát nyomban megfogták a többi apácák, s a fejedelemasszony parancsára bevitték a kapitulumba. Az ifjú pedig ott maradt s felöltözködvén várakozott, mi lesz a dolognak vége, s feltette magában, hogy ha kedvesének valami baja esik, valamennyi apácának, ahányat csak kezébe kaphat, ellátja a baját, kedvesét pedig elviszi magával. Minekutána tehát a fejedelemasszony elfoglalta helyét a kapitulumban, a többi apácák füle hallatára, kik csupán a bűnösre függesztették szemöket, kegyetlenül kezdte szidalmazni azt, ahogy nőszemélyt még soha össze nem szidtak, hogy így meg úgy, ocsmány és gyalázatos paráználkodásával beszennyezte a kolostornak szentségét, tisztességét és jó hírét, ha ennek a világban híre megyen; és szidalmait kemény fenyegetésekkel tetézte. Az ifjú apáca szégyelletében és félelmében, érezvén bűnösségét, nem tudott mit felelni, csak hallgatott, s ekként szánakozást ébresztett a többiekben maga iránt: de hogy a fejedelemasszony egyre jobban belelovalta magát, az ifjú apáca föltekintett, s meglátta, mi van a fejedelemasszonynak fején, s meglátta a madzagokat is,melyek jobbról-balról lefityegtek. Miért is nyomban kitalálta, hányadán van a dolog, és nekibátorodván szólott imigyen:

- Madonna, az Isten áldjon meg, kösd meg főkötődet, s annak utána mondd nékem, amit akarsz.

A fejedelemasszony nem értette a dolgot, miért is szólott:

- Micsoda főkötőt, te hitvány nőszemély? Hát van még kedved mostan tréfálkozásra? Azt hiszed, oly dolog ez, melyben helye vagyon a tréfálkozásnak?

Akkor az ifjú apáca szólott ismét:

- Madonna, kérlek, kössed meg főkötődet, annak utána pedig mondd nékem, amit akarsz.

Miért is számos apáca odatekintett a fejedelemasszony fejére, maga pedig hasonlatosképpen odanyúlt kezével, s akkor észbe vette, miért szólott ekképpen Isabetta. Akkor tehát a fejedelemasszony meggondolván, hogy maga is éppen ebben bűnös, fontolóra vette, hogy valamennyien látták, és nem lehetett takargatni a dolgot; fordított hát egyet oktatásán, és homlokegyenest ellenkezőképpen kezdett szólani, mint az elején, s ama tanulságot vonta le, hogy nincs mód védekezni a testnek ösztökéi ellen, és mondotta, hogy ki-ki szerezzen magának élvezetet, ha tud, de csak titokban, miként mind e mai napig művelték.
 És elbocsátván az ifjú apácát, visszafeküdt papjához, Isabetta pedig maga kedveséhez. Kit is annak utána még gyakorta elhívott magához, bosszankodására azoknak, kik irigykedtek reá. A többi apácák, kiknek nem volt kedvesök, tőlök telhetőleg nagy titokban ugyancsak szerencsét próbáltak.

Modern összefoglaló a Szexcsaták anno blogról


2016. március 2., szerda

Rákoczi Hadnagya (1953)

Mikes-mánia hozta magával ezt a filmet is :D

Kedvencek: Bottyán Generális, és Fekete Mihály (Miska bátyám /Zenthe Ferenc/)
Ő a film fő komikusa, akitől az ízes-magyaros bemondások jönnek...pl: aki legény a csatában, legény a csalitban is...


A filmet írta: Barabás Tibor
Zene: Farkas Ferenc

Gyönyörű film, csodálatos szereplőkkel, csodás öltözetekben, igazi egyéniségekkel.
Bottyán generális (Mádi Szabó Gábor) aki valóban igazi kőszáli sasként néz Rákóczi szemébe, amikor az sashoz hasonlítja őt. 23:13
A vitéz Bornemissza János (Bitskey Tibor) aki olyan daliásan üli meg a lovát a filmben, mint egy valódi kuruc vitéz. 1:26:50 és 1:33:21
Fekete Mihály (Zenthe Ferenc kedvenc színészem) aki színészi játékával még hitelesebbé teszi a történetet, a magyarok motivációját a labanc ellen. 37:17 Ezekről a képkockákról pedig festmény készülhetne egy igazi kuruc vitézről. 1:34:00
És a Matyi! A filmbéli kedvencem! Ilyen fiatalon ilyen éretten játszani csakis egy későbbi író tud (Gyárfás Endre) 8:44
És ezek a csodálatos zsinóros-paszományos kuruc ruhák! Vak Bottyán ruhája, vagy Rákóczié, mind 1-1 ruhaköltemény! Ejj, de kár, hogy a vitézség kihunyt a magyarból! Sajnos a francia követnek volt igaza. A modern gépek világában a vitézségnek már nincs jelentősége, ki is kopott hát nemzetünkből. Nem vagyunk olyan hagyományőrzők, mint néhány más nemzet - kínaiak, törökök - ilyen ruhát nem hord egyikünk se, pedig a magyarnak ez lenne való! Talán a hazaszeretetünk is élénkebben élne... (egyik kommentelő hozzászólása)

Mikes Kelemen (3.) - Beszédes Kálmán


Beszédes Kálmán

(Dunaföldvár, 1839. aug. 4. – Konstantinápoly, 1893. máj. 3.): festő.
József mérnök fia. Pesten, Bécsben és ösztöndíjjal Olaszo.-ban tanult és a művészet remekeinek másolásával foglalkozott, tájképeket és arcképeket (Széchenyi István képmása; Klapka György, 1879; Ghazi Ozman basa, a plevnai hős; Szilágyi Dániel arcképe, MTA) festett.
Olaszo.-ból hazatérve képeslapok számára készített illusztrációkat.
Később Konstantinápolyba költözött, ahol a tűzoltóság szervezése körül szerzett érdemeket. Élete utolsó éveiben a tűzoltás elméletét tanította a török katonai ak.-n.
Sokat fáradozott a rodostói Rákóczi-hamvak hazaszállítása és a rodostói templom restaurálása ügyében. Külföldi tárcacikkei népszerű olvasmányai voltak a m. közönségnek.
– Irod. Megemlékezés (Századok, 1893).

A magyarok utczája Rodostóban. Beszédes Kálmán vázlata után rajzolta Cserna Károly

Bercsényi rodostói házának előcsarnoka és udvara.
Beszédes Kálmán vázlata után rajzolta Cserna Károly


Rodostó látképe Rákóczi palotájával.
 Beszédes Kálmán vázlata után rajzolta Cserna Károly.
 A vázlat eredetije a Magyar Történelmi Társulat tulajdonában



Rákóczi rodostói kápolnája. (A szegletképen: az épület külseje.)
Beszédes Kálmánnak a Magyar Történelmi Társulat tulajdonában levő vázlata után rajzolta Cserna Károly





Mikes Kelemen (3.) - Kubinyi Ferenc


1796-ban született a ma Szlovákiához, akkor Nógrád vármegyéhez tartozó Videfalván. Jogi tanulmányokat végzett, többször járt külföldön is.
A szabadságharc alatt eleinte a Batthyány-kormány, majd Kossuth Lajos híve volt. A szabadságharc bukása után a haditörvényszék elítélte, 9 év várfogságot kapott, ahonnan 1852-ben szabadult amnesztiával. 1861-ig az amnesztia utáni időkben tudományos munkájának élt.
1862-ben Ipolyi Arnoldhoz és Henszlmann Imréhez csatlakozva Konstantinápolyba utazott, ahol az ott őrzött Corvinákat tanulmányozták. A törököktől akkor visszakapott néhány Corvinát az MTA könyvtára kapta meg.
A Magyar Földtani Társulat elnökévé választotta, mely tisztet több évig töltötte be. Életpályája során számos tanulmánya látott napvilágot, főként a geológia, paleontológia és az archeológia témakörből, de kéziratban is maradtak hátra jegyzetei, melyek az MTA kézirattárában találhatók.
Az MTA is tagjai közé választotta.
A róla elnevezett múzeum Szécsényben


Isztambuli tartózkodásuk során Kubínyiék felkeresték a galatai Saint Benoît-templomot – Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc nyugvóhelyét –, valamint Rákóczi orvosának, Lang Ambrusnak a feriköyi temetőben található síremlékét.
Kubínyiék rodostói látogatásáról egyetlen részletes ismertetés sem készült.
Igaz, hazatérésüket követően mindhárman sokat meséltek tapasztalataikról, többek között Thaly Kálmánnak is, Kubínyi azonban fenntartotta magának a jogot az expedíció történetének megírására, s e célra Ipolyi csekély jegyzeteit és Henszlmann rajzait is elkérte.
A tervezett tanulmány azonban sosem készült el, s bár a jegyzetek és a rajzok utólag vásárlás útján Ipolyihoz kerültek, azok a mai napig nem kerültek elő. Kubínyi csupán a három rodostói síremlék rajzát engedte át közlésre Thaly Kálmánnak.
Az expedíció történetéről is csak két rövid, későbbi visszaemlékezés tudósít.
Ipolyi 1878-ban hivatkozott rá a Prokesch von Osten nagykövetről írott megemlékezésében,
Thaly pedig 1888 őszén, Törökországból történt hazatérése után kereste fel az akkor már nagybeteg Henszlmannt, aki alig egy héttel halála előtt részletesen beszámolt neki a 26 évvel korábban történtekről.

Kubinyiék utazását követően közel húsz évet kellett várni, hogy a magyar tudóstársadalom és általában a magyar közvélemény újra konkrét értesüléseket szerezhessen a bujdosók nyugovóhelyeiről. 1881 nyarán a fiatal, de már addig is jelentős érdemeket szerzett történész, Thallóczy Lajos (1856-1916) elhatározta, hogy Törökországba utazik, és többek között felkeresi a bujdosók emlékeit is. Atyai jó barátja, Thaly Kálmán, aki már két évtizede szorgalmazta a bujdosók kutatását, a következőképpen reagált fiatal kollégája tervére:

„Mi szép dolog, hogy te Isztambulba, Nicomaediába s Rodostóba mégysz! Mikor támadt ez okos és mégis bolond terved? Okos, per absolutum, és bolond, azért, hogy nekem idejében nem tudtál róla szólni, – mert igen nagy kedvem volt volna ez utat veled együtt megtenni…”

Levele utóiratában Thaly arra ösztönözte a fiatal kutatót, hogy Rodostóban feltétlenül emlékezzen meg róla, és tapasztalatairól készítsen alapos jegyzeteket. Thallóczy Rodostóba és Izmitbe tett látogatásáról csupán néhány magánlevele tudósít. 1881. szeptember 12-én a Héttorony őrszobájából írta meg Takáts Sándornak, hogy volt „Kis-Ázsiában Thököly sírjánál”, és Rodostóba készül, Hampel Józsefnek pedig ugyanakkor a következő szavakkal köszönte meg otthoni segítségét: „hálámat az Album ügyében kifejtett fáradozásodat illetőleg lerovom egy Miatyánkkal Rákóczi és Thököly sírjánál”. Thallóczy látogatása mindössze tiszteletteljes zarándoklat volt a két emlékhelyen, ennek ellenére nem feledkezett el öreg barátjáról sem, akit hazatérése után két, a bujdosóktól maradt ereklyével is megajándékozott.

Mikes kelemen (3.) - Henszlmann Imre

Henszlmann ImreMűvészettörténész, építész, régész, kritikus, író, orvos, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár,



Klauzál Gábor kortársa, Kassa város díszpolgára, aki tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a magyar művészettörténet és műemlékvédelem kiemelkedő egyénisége. Az 1846-ban Pesten kiadott „Kassa városának ó német stílű templomai“ című könyve az első magyar művészettörténeti monográfia.

Még 1861-ben körvonalazódni kezdett Magyarországon egy törökországi kutatóút terve, amely a Magyar Tudományos Akadémia három tagját, id. Kubínyi Ferenc országgyûlési képviselõt, Henszlmann Imre régész-mûépítészt és Ipolyi Arnold történészt, törökszentmiklósi plébánost foglalta magába. A háromfõs társaság legfõbb célja a Buda török kézre kerülését (1541) követõen Isztambulba került „Corvinák”, azaz Mátyás király híres könyvtárának felkutatása volt, de mind Magyarországon, mind pedig a Törökországban élõ magyarok között elterjedt a hír, hogy valójában II. Rákóczi Ferenc illetve Thököly Imre bujdosásának helyszíneit, valamint a bujdosók Isztambulban, Izmitben és Rodostóban található sírjait kívánják felkutatni.
 A tudóstársaság az akkor már kisebb megszakításokkal ötödik éve Isztambulban tartózkodó Vámbéry Ármin, a késõbbi neves turkológus és utazó támogatását kívánta megnyerni. Bár Vámbéry meglehetõsen szkeptikus volt a tervezett kutatás sikerét illetõleg, mégis örömmel vállalta, hogy segíti a három akadémikus munkáját. Ennek megfelelõen még a Magyarországról történt elindulásuk elõtt lépéseket tett a Magas Portán, hogy Isztambulban és a rodostói örmény „pátriarkai okmánytárban” kutatásokat végezhessenek, illetve felkereshessék az izmiti örmény temetõt is. ... Vámbéry 1862. május 15-én elhagyta a török fõvárost, s ezzel kezdetét vette a kalandos perzsiai, illetve közép-ázsiai utazás. Nem sokkal távozását követõen a magyarok is megérkeztek Isztambulba, ahol sikerült is rátalálniuk Mátyás király elhurcolt Corvináinak egyik-másikára, sõt, Rodostóba is eljutottak. 
Ipolyi Arnold egyik évekkel késõbb írott visszaemlékezésébõl egyértelmûen kiderül, hogy igaza volt Vámbérynek, amikor a Thököly- és Rákóczi-emlékek kutatását (is) sejtette Kubínyiék utazása mögött.
Errõl a tervükrõl azonban nem igazán mertek hivatalos körökben nyilatkozni, s éppen ezért nagy volt a meglepõdésük, amikor maga az osztrák nagykövet, Anton Prokesch von Osten báró vetette fel a kérdést, még rögtön az elsõ, Isztambulban töltött napok egyikén, hogy mikor akarnak Rodostóba látogatni. A hírük ugyanis jócskán megelõzte õket, s miként otthon, az isztambuli magyar emigránsok körében is az terjedt el, hogy a háromtagú társaság valójában Thököly és Rákóczi síremlékeit jön meglátogatni. A nagykövet biztatta is õket az utazásra, és ekkor derült ki, hogy Prokesch von Osten, aki maga is tudós ember volt, korábban több ízben járt Rodostóban – elõször még az 1820-as években –, és látogatásai során feljegyzéseket is készített naplójában. Az idõs diplomata elõ is kereste a megfelelõ kötetet, s kiderült, hogy legalább húsz-harminc latin nyelvû magyar vonatkozású sírfeliratot is gondosan lemásolt.
Alig egynapos ott-tartózkodásuk alatt Ipolyi misét szolgáltatott Rákóczi egykori kápolnájában, s felkeresték a fejedelem által a rodostói római katolikus eklézsiára hagyott egyik házat, a „madzsar-cseszmé”-t (Rákóczi csorgókútját), valamint megtekintették a Bercsényi, Esterházy és Sibrik síremlékeit õrzõ görög templomot.
Ipolyi emellett jegyzeteket készített a római katolikus anyakönyvekbõl, Henszlmann pedig lerajzolta a lakóházat, annak tornácfestményeivel, a csorgókutat és felirataikkal együtt a három síremléket. Egy késõbbi visszaemlékezésében Ipolyi említést tett arról is, hogy Mikes könyvével a kezében bejárta a tengerpartot, sõt, a Törökországi levelek alapján még Mikes egykori lakóhelyét is felismerni vélte.
Keleti útjuk során egyébként Henszlmann összesen 27 rajzot készített, melyek közül húsz volt magyar vonatkozású.



Székesfehérvári ásatások:
A kiegyezés után, a történelmi múlt iránt fellángolt romantikus lelkesedés időszakában nem volt nehéz híveket, támogatókat találni a helyi történelem ápolására. Nemcsak Szent István, Nagy Lajos, Mátyás király sírjai, a városhoz kapcsolódó országos események játszottak ebben szerepet, de Henszlmann Imre ásatásai is, amelyek történelmünk egyik legfontosabb emlékének, a királyi bazilikának maradványait tárták fel.


Korabeli metszet a 1862-es székesfehérvári ásatásokról Henszlmann Imre 1813-1888


Mikes Kelemen (3.) - Ipolyi Arnold

Ipolyi ArnoldA magyar művészettörténet-kutatás egyik úttörője.
Tanulmányai mellett a magyar ősvallásnak és erre vonatkozó emlékeknek és hagyományoknak vizsgálatát is éber figyelemmel kísérte és végül 1850-ben megkezdte összeállítani és feldolgozni a Mythologiájára gyűjtött anyagot, amibe 1846-ban, a Kisfaludy Társaságnál belekezdett.
Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én választotta levelező tagjává (rendessé 1861. december 20-án lett).
Benczúr Gyula: Ipolyi Arnold

"A népről, mely múltja emlékeit nem képes méltányolni, amely azokat nem ismeri,
 jelentőségöket nem érti, művészetöket nem képes többé élvezni,
el lehet mondani, hogy nem ismeri múltját, sem eredetét és fejlődését.
Nem bírja annak folytonosságát, nem ismeri saját magát."
1862-ben Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, ahol sikerült a Corvina-könyvtár maradványait fölfedeznie.
1871 végén kapta a hírt, hogy besztercebányai püspök lesz, ahová feltehetően német- és szlováknyelv-tudása miatt szemelték ki feljebbvalói. Az egyházmegye kormányzásán kívül elsőrendű feladatának tekintette az iskolaügyet, az ifjúság korszerű nevelésének ügyét. Felesleges költekezések helyett inkább iskolákat alapított. Így többek között az akkor még meglehetősen ritka leánynevelés fellendítésére nőtanodát létesített, ahol mai fogalmaink szerint is igen korszerű oktatás folyt, mert szakmát is tanultak a leányok. Az iskolához hímzőműhely csatlakozott, ahol szegény sorsú nők is munkaalkalmat nyertek a miseruhák hímzésével. A fiúknak a püspöki palotában rendezett be egy jól felszerelt asztalosműhelyt, ahol a műbútor-asztalosságot, díszítő- és faragóipart sajátították el az ifjak.

Mikes Kelemen (3.) Rodostó


Rodostó, cikk, 2010
 2015/02_2008/3
Rodostó
Rezső Grimm: Rákóczi Tekirdağ’da
"A magyar kutatás a 19. században figyelt fel igazán Rodostó jelentőségére.
A Magyar Tudományos Akadémia részéről 1862-ben látogatott Rodostóba Ipolyi Arnold történetíró, Henszlmann Imre művészettörténész és Kubinyi Ferenc régész.
Az első alapos tájékoztatás Beszédes Kálmán érdeme, a festő 1878-ban hajózott Triesztből Törökországba, s többször is hosszabb-rövidebb időt töltött Rodostóban. Az általa rajzolt képek jelentős forrásértékkel bírnak. 
Thaly Kálmán történetíró, 1888. október 7–8-án két napot töltött Rodostóban tolmácsával, a török költészet neves kutatójával dr. Kúnos Ignác turkológussal együtt, aki romantikus képet festett az emigrációról.
A figyelem az 1906-os újratemetés kapcsán ismét a Márvány-tenger parti város felé irányult. 1904-ben Edvi Illés Aladár érkezett Rodostóba, hogy megörökítse az "ebédlőpalotát" és a többi magyar házat. Ő még teljesen jó állapotban lévő épületeket festett meg.
          A helyzet azóta sajnos tragikussá vált. Mikes Kelemen háza teljesen elpusztult, helyén játszótér létesült. Bercsényi Miklós első házának helyén építési törmelék található, második házából csak néhány gerenda maradt. A mellette lévő, a helybeliek szerint egykori örmény templomot is veszély fenyegeti. A Rákóczi Múzeum közelében lévő két ház közül az egyikre már csak a zöld gyep emlékeztet. Egyedül talán a Forgách családhoz köthető ház dacol az elemekkel, igaz az is bármelyik pillanatban összeomolhat. Csak remélni lehet, hogy a február 1-jén újra megnyitott Rákóczi-ház a múzeum közvetlen környezetére is ráirányítja a figyelmet."
A rodostói magyar házak utolsó pillanatai
Rodostó, 1935

FÜLKE RÁKÓCZI RODOSTÓI HÁZÁBAN

1888-ban Thaly Kálmán a három tudós nyomdokain, elbeszéléseik és leírásaik alapján indult el feltérképezni a helyszíneket. Rodostóban a helyi görög templomban részletesen leírta Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós főurak sírköveit. Nikodémiában (Izmid) felkereste az örmény temetőt és beazonosította Thököly Imre sírját. Egy évvel később, 1889-ben Thaly egy ötfős Corvina-kutató bizottság tagjaként tért vissza Konstantinápolyba. Miután megszerezte a sírok feltárásához szükséges engedélyeket, Fraknói Vilmossal együtt azonosítás céljából, a lazaristák Szent Benedek templomában felnyitották II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József és Bercsényiné Csáky Krisztina sírjait. Rodostóban és Nikodémiában ugyanakkor nem végezte el a földi maradványok agnoszkálását. Thaly hazatérése után politikusként, tudósként minden megmozgatott a hamvak hazahozatala érdekében.

1903-ban Szádeczky Lajosnak Rodostóban hivatalos engedély nélkül sikerült kieszközölnie Bercsényi Miklós sírjának feltárását. 1904-ben Ferenc József engedélyt adott II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozatalára. Tisza István miniszterelnök megbízásából Thallóczy Lajos utazott Törökországba a hamvak hazaszállításának előkészítésére. Vele tartott Edvi Illés Aladár akadémiai rajztanár és Forster Jenő magántitkár is. Az előkészületek során Rodostóból és Nikodémiából a földi maradványokat és sírköveket a konstantinápolyi lazaristák templomába vitték.

Rodostó határában naplemente

Sévigné asszony



"Úgy rémlik, nem öleltem meg eléggé a búcsúzáskor: vajon mitől féltem?"
251. Grignannénak; Montélimar, 1673. október 5-e, csütörtök.
Marie de Rabutin-Chantal Sévigné: Sévignéné levelei

(ejtsd: szevinyé)
Mária de Rabutin-Chantal marquise, francia irónő,
szül. Párisban 1626 febr. 6., megh. Grignan várában 1696 ápr. 18.
Igen jó nevelésben részesült és a Rambouillet-hôtelben is alkalma volt társalgási talentumát művelni.
1644. S. Henrik márkihoz ment nőül, ebből a házasságból származott egy fia Károly és egy leánya Françoise Margit, aki 1669. Grignan grófjához ment nőül.
Miután férjét 1651. párbajban megölték, S. asszony gyermekei nevelésére szentelte magát és csak három év múlva tért vissza az udvarba.
1671. veje Provence kormányzója lett és nejével együtt ide költözött. Ez a válás az anyának leánya iránt való szeretetét rajongó szenvedéllyé változtatta át és ekkor kezdődött közöttük az a híres levélváltás, amely 25 éven át tartott és amely rövid megszakításokkal krónikáját nyújtja az 1671-1696. kor előkelő és udvari életének.
Leveleinek válogatott gyűjteménye Rouenben és Hágában jelent meg nyomtatásban; teljesebb kiadás volt a Perriné (Páris 1754, 8 köt.). Egészen teljes és tökéletes kiadást azonban csak Monmerque és Saint-Surin (10 köt., Páris 1818-19, pótköt. 1820), továbbá Regnier (14 köt., u. o. 1862-67, 2. kiad. 1887) adtak.
(Forrás: Pallas Nagylexikon)






(forrás: Hires asszonyok)


Levele a fürdőkúráról:

MADAME SÉVIGNÉNÉ GRIGNANNÉNAK 2.
(1676)

Ma elkezdtem a zuhanykúrát: elég jó ízelítő a purgatóriumból. Az ember ott áll anyaszült meztelenen egy kis föld alatti zugban, s egy asszony valamiféle csövön át a kellő pontra zúdítja azt a bizonyos forró vizet. Ez a helyzet, lévén alig fügefalevélnyi ruha az emberen, elég megalázó. Ragaszkodtam hozzá, hogy két komornám is velem legyen, hadd lássak legalább ismerős arcokat. A függöny mögé odaült valaki, hogy tartsa a lelket a páciensben a kúra fél órája alatt; az én esetemben ez egy ganat-i orvos volt, akit Noailles-né mindig elvitt magával, ha fürdőre ment, akit nagyon szeret, aki nagyon derék fiú, cseppet se sarlatán, és nincs egy mákszemnyi rögeszméje se, s akit most pusztán barátságból és szívességből átengedett nekem. Én pedig megtartom, ha mindenem rámegy is, mert az itteni doktorok elviselhetetlenek, ez viszont szórakoztat. Semmiben se hasonlít a rossz orvosokhoz, nem hasonlít a chelles-ihez sem: eszes, jóravaló ember; ismeri az életet; egyszóval nagyon kedvemre való. Ő tartott hát szóval, míg a kínkamrában voltam. Gondolja csak el, milyen az, amikor egy forró vízsugár perzseli valamelyik nyomorult testrészét, olyan forró, amilyet csak el tud képzelni. Legelőször is alaposan felpezsdítik az egész testet, hogy minden porcikájában mozgásba jöjjenek a fluidumok; aztán egyenként veszik sorra a beteg ízületeket; de amikor a tarkóhoz érnek, mintha láng csapná meg az embert: meglepődik, nem érti, mi történt; pedig ezen fordul meg az egész. El kell viselni mindent, és az ember el is viseli, és végül is nem ég meg semmije, s aztán befekszik egy meleg ágyba, izzad bőségesen, s ez az, ami meggyógyítja. Orvosomnak itt is nagy hasznát látom; mert ahelyett, hogy átengedném magam az unalomnak, amely elválaszthatatlan a kétórás izzadástól, felolvastatok vele, s ez elszórakoztat. Egy szó, mint száz, így fog eltelni hét vagy nyolc napom: azt hittem, az ivókúrát is folytatom majd, de ezt nem engedik, túl sok lenne egyszerre; ittlétem tehát egy kicsit hosszabbra nyúlik.
Ami nem volt rendben nálam, azt mind rendbe tették, főképp azért is küldtek ide, hogy végképp elbúcsúzzam a bajaimtól, és végső tisztogatást csináljak, s úgy tapasztalom, igazuk volt: mintha valamiképpen megújítottam volna bérletemet az életre és az egészségre; és ha viszontláthatom, drága kicsikém, a gyöngédségtől és örömtől túláradó szívvel ismét megcsókolhatom, talán újra bellissima madré-jának nevezhet, és nem mondok le a szépasszonyanya címről sem, amellyel Coulanges úr tisztelt meg. Egy szó, mint száz, kicsikém, csupáncsak magán múlik, hogy feltámaszt-e e módon avagy sem. Azt viszont nem állítom, hogy a távolléte tett beteggé; épp ellenkezőleg, úgy tetszik, hogy nem sírtam eleget, mert még mindig olyan sok víz van bennem; de annyi bizonyos, hogy nagyon hiányzik, s ez árnyékba borítja és megkeseríti az életemet, s nem tudok beletörődni.

Fordította: Somogyi Pál László

Sévigné lányárol készült festmény,
By
Federico de Madrazo

Sévigné asszony