Fiatal lány lépett be a kolostor kapuján. Elámulva nézett körbe. Csodás látvány tárult a szeme elé: mindenfelé fák, virágba borulva, vagy gyümölcsök alatt roskadozva. A fű puha szőnyegként simult a talpa alá. A szél bele-bele kapott szoknyája rojtjaiba. Elmosolyodott, majd nyugodt léptekkel elindult a kolostor épülete felé. Ahogy közeledett, egyre erősebben hallotta a szélcsengők vidám hangját és a buddhista szerzetesek erős énekét. Távolabb egy csoport imádkozott a kertben.
Az egyik szerzetes egy hűvös, csendes szobába kísérte a lányt, majd kis türelmet kérve kiment a szobából. Pár perc múlva léptek zaja hallatszott, majd a függönyt félrehúzva belépett Hirostio. Ő is szerzetes volt. Mindig vidám tekintete gyorsan bizalmat ébresztett az emberekben.
- Csakhogy itt vagy.
- Már én is vártalak. De nyugalom. mindennek eljön a maga ideje, ha van erőd türelemmel, békésen kivárni.
- Kérdezhetek Hirostio?
- Ha tudásomban áll, válaszolok.
- Mikor fogom tudni, hogy eljött a cselekvés ideje?
- Ha itt az idő, érzed majd és nem lesznek többé kétségeid. Megérzed, ne félj, akár a cseresznyefa a tavaszt.
- És hol találom meg a személyt hozzá?
- Ha figyeled a jeleket és türelmes vagy, megtalálod, bármilyen messze is legyen tőled.
- De mikor??!
- Eljön majd, de csak ha itt az ideje. Előtte nem. Ne háborogj, csak várj türelemmel.
Kis szünet állt be a beszélgetésben. A lány elgondolkozva nézett maga elé.
- Visszasegítettél a belső békémhez. Újra egyensúlyban vagyok. Hálásan köszönöm.
- Örülök, hogy segíthettem. Bármikor, ha kérdés bántja a lelkedet, gyere, keres meg, és megoldjuk. Mert ketten okosabbak és erősebbek vagyunk.
- Rendben, eljövök. Köszönöm a gyengéd bölcsességet, Hirostio. Áldás és béke veled.
- Áldás s béke veled is.
A lány lassú léptekkel elindult a kapu felé, nagyokat szippantott az illatos levegőből. Érezte, ahogy teste ellazul, lelke megkönnyebbül, szelleme szabadon száll. Csodás érzés volt.
Felvette saruját és kilépett az utcára. Végighaladt a hosszú, magas kőkerítés mellett, mely a szerzeteseket védte a világtól. Meggyorsította lépteit, és befordult a sarkon. Megkereste a parkolóban a dzsipjét és elhajtott. Pár percen belül a nyüzsgő belvárosban találta magát, de ez nem zavarta. Lelke szabad és nyugodt volt. Beült egy kis kávézó teraszára és előszedte vázlatfüzetét. Elgondolkozva kortyolgatta a hideg eperturmixot. Keze öntudatlanul munkához látott: a ceruza sebesen siklott ide-oda a papíron. Pár percen belül egy férfi arcképe nézett vissza a lapról. „Már láttam valahol – gondolta a lány. – Olyan ismerősök a vonásai.”
„Ha figyeled a jeleket és türelmes vagy, megtalálod, bármilyen messze is legyen tőled.”
„Nos, egy jel már itt van. Már csak ébernek és türelmesnek kell lennem…”
Fizetett, majd táskáját felkapva könnyű léptekkel megindult belvárosi lakása felé…
Elgondolkozva szórta a port az üveglapra. „Vajon kinek a képe az, amit tegnap rajzoltam? Honnan ismerem?” – töprengett. Nem figyelt eléggé, úgy elgondolkozott, hogy az egyik tálból a mandalákhoz való színes por a földre borult. „Mint egy ecset.” – nézte elgondolkozva, majd előkapva a seprűt, visszalapátolta a tálkába.
A szélcsengők lágyan ringatóztak a nyitott ablakban. Néha összekoccantak, és ilyenkor az egész szobát betöltötte halk csilingelésük.
Különös varázsa volt ennek a lakásnak. Mintha valaki kiragadott volna egy szobát valamelyik keleti palotából. A kényelem, és nyugalom az egészet mélyen átjárta. Csak a falon függő fegyvergyűjtemény hatott furcsán a látogatókra, mivel nő volt a lakás tulajdonosa.
A konyhába lépve nagyot szippantott az ott kavargó illatokból. Az étel illata mellé a friss mész tisztaságszaga vegyült, mivel a lakás csak a napokban lett kész teljesen.
„Újra el kéne mennem a kolostorba, kezdenek összezavarni a jelek – gondolta. Holnap délelőtt ráérek, akkor a legszebb a kerti tó is.”
Ez derűssé tette, és eloltotta a katicás éjjeli lámpáját.
Képzelete messze ragadta: a lótuszokkal borított Nílusig, imádott Egyiptomáig… látta a birodalmat régi pompájában. A Nílus partján sétálva, elmélázva nézte a tovasikló halászbárkákat. A folyón lejjebb megpillantotta a lemenő nap sugaraiban fürdő, mészkőlapokkal borított piramisokat.
Lélegzetelállító látvány volt. Visszasétált a városba. A kocsmákban most kezdődött az élet: kihallatszott a dobok és csörgők zaja, összemosódva a lágy énekszóval. A sikátorokban sötét alakok kínálták kétes portékájukat. Gyerekek szaladgáltak egy szál ingecskében, vagy játszottak a falak tövében, kapualjakban… Távolabb a királyi palota hatalmas épülete magasodott. Kellemes és megnyugtató volt ez az éjjeli egyveleg. A lány egy kerthez ért. A medencében tiszta víz csillogott hívogatóan, nem gondolkodott sokáig. A vízhez lépett, kibújt sarujából, kikapcsolta ruháját, és már élvezte is a langyos simogatást…
A kert másik végében álló házból egy magas férfi lépett ki. Ő is fürödni vágyott, és most határozott léptekkel a medencéhez tartott… a lányt annyira lekötötte a pancsolás, a vízinövények sokfélesége, a lótuszok csodás illata, hogy csak akkor vette észre a férfit, mikor az már a medence széléről nézett le rá.
- Áldás és béke – szólt a lány zavartan.
- Áldás és béke – válaszolt az idegen és vetkőzni kezdett.
„Két lehetőségem van – cikázott át a lány agyán a gondolat – vagy kimászok, és meglát meztelenül, mivel a hold már magasan jár, vagy maradok a vízben, és szóval tartom… döntöttem, maradok.”
A férfi beugrott a vízbe és lassan úszva közeledett egyenesen a lány felé.
- Megtudhatnám a neved? – kérdezte a férfi mosolyogva, a lánytól kb. egy karnyújtásnyira.
- Nadin vagyok.
- Üdvözlöm a Reményt. Hogy tetszik a kertem?
- Csodálatos… ahogy a lótuszok és tavirózsák selymes szirmaikkal hozzámérnek úszás közben…
- Tudom, én is szeretem őket. Ismered Yukhon herceg versét?
„Csak egy fehér lótusz ragyog a széles, nagy tavon.
Szirmai tiszták, mint a harmatcseppek, körülötte méhraj repked.
Csobban a víz, ezüst halak körbe-körbe siklanak.
Nézem őt, s meglágyul szívem.
Most egy tarka lepkecsapat kóstolgatja a kelyhe mézét.
De gyors a csónak, és a lótusz fénykörében nem marad,
Eltűnik lassan a holdfehér virág s a mennyből véle egy darab.”
- Ez gyönyörű volt, de mennem kell. – szólt a lány és kiugrott a medencéből. Magára kapta ruháját, és gyors léptekkel elindult.
- Áldás veled Nadin, te fehér lótusz. – szólt maga elé mosolyogva a férfi.
… hirtelen felébredt. Megrökönyödve nézett körül. „Hol vagyok? Hol van Nadin?”- csalódottan vette tudomásul, hogy egy lakótelepi bérház hetedik emeleti lakásában van, és csak álmodott. „Vajon megtalálom az a lányt, akivel álmomban fürödtem?” – kérdezte magától félhangosan. Majd hirtelen felpattant az ágyból, és festeni kezdett.
Nadin másnap reggel úgy döntött, ideje meglátogatni a családját. „Anya is tud jó tanácsokat adni.”
Két óra vezetés után megérkezett. „Szinte elfelejtettem, hogy milyen szép itt.” - gondolta, ahogy lassan végighajtott az erdei úton. Nem bírta ki, hogy ne álljon le az út szélére az autóval egy kis pihenőre. Elmerengve nézte a fákon át beszűrődő fényben az erdőt.
A nagyváros zajától fáradt idegeit megnyugtatta a patak csobogása, a madarak csivitelése. „Értem, hogy Kleo mért nem költözött el anyától. Itt jó helye lesz az ikreinek is.” Visszasétált a kocsihoz, beszállt és elhajtott.
A kanyarban már feltűnt a ház. Anyját frissen, és vidáman találta a lovak kifutója mellett, éppen a napi teendőket osztotta szét.
- Szia Kincsem! - kiáltott fel lányát meglátva.
- Szia Anya! Látom jól vagy, most is mint mindig tettre készen. A többiek?
- Menjünk be. Még nem reggeliztünk.
- A családi fészek - nevetett fel Nadin, ahogy átlépte a küszöböt. - Sziasztok!!!
Vidáman reggelizett a család. Mindenki mesélt, tele volt élménnyel.
Evés után Nad odasündörgött az anyjához. - Beszélhetnénk? - kérdezte félénken.
- Hát persze, gyere szívem. - Abba hagyta a pakolást, és a lányába karolt. Szelíden vezette a patak melletti kis padhoz, leültek.
- Na, mesélj, mi nyomja a szíved?
- Voltam a szerzeteseknél. Megkérdeztem Hirostiótól, hogy mikor jön el az én időm?
- Milyen idő? Csak nem te is babát szeretnél? - kérdezte meglepődve.
- De igen, gondolkodok rajta. És azt mondta figyeljem a jeleket. Ez az egyik. - szólt Nadin elővéve a rajzot a hátizsákból. - És álmodtam is vele…
- Ismered?
- Valahonnan igen, de nem ugrik be, hogy hol találkoztam vele.
- Nem értem mi a baj. Majd eszedbe jut, vagy találkoztok. Hisz tudod, a probléma csak addig a tiéd, amíg ragaszkodsz hozzá. Vegyél egy mély levegőt, és küzdj! Jogod van a boldogsághoz, élj hát vele.
- Ha én egyszer férjhez mennék, haragudnál rám?
- Nem vagyok én férfigyűlölő, épp csak jobban boldogultam egyedül. De ha te egy Férfival meg szeretnéd osztani az életed, az a te döntésed. Nem jó vagy rossz, egyszerűen csak egy döntés, amivel később együtt élsz…
