(vendéglátós traumák mesében feldolgozva) :D
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy királyság, éppen a világ közepén.
Az öreg király talán jóságos volt, de erre már senki sem emlékezett az alattvalók közül, mert soha nem szólalt meg. Az egyetlen, ami még érdekelte, az a halászat volt.
Hatalmas hajóján minden nap kihajózott a legénységgel, és friss halakkal és kagylókkal tért vissza. A király szakácsai egész éjjel sütöttek főztek, mert minden nap hatalmas vendégeskedés folyt a királyságban. Idejárt a világ minden elkényeztetett királykisasszonya, és hercege...néha zsémbes asszonyok vigyáztak a viháncolók erkölcsére, néha meg csak folyt a jó bor patakokban...
Az öreg királyné sokallta már a vigasságot, és egész nap a palota szolgáit bosszantotta zsémbelésével. Hogy melyik mártást hogyan főzzék, hogy a répát hogy pucolják, hogy a nagy üstöket hogyan fényesítsék, hogy a padlót hogy sikálják... soha nem volt vége a panaszának....
Volt a királynak egy fia és egy lány. A fiú daliás volt termetre, csak mindig annyit kényeskedett, hogy ezt nehéz lett volna észre venni. Hosszú, puha , rózsaszín harisnyában járt, soha egy porszem nem volt rajta. De hogy is lett volna? Hiszen semmit nem csinált álló nap. Csak ült az asztalánál, és hallgatta a bolondjait. Csak ez érdekelte. A királyság minden gondját-baját az öregekre hagyta. Csak a csörgős sipkások vicces beszéde, a sok bolondozás, bukfencezés érdekelte. Meg a nagy utazások más királyságokba. Most azt hiszitek, hogy ha sokfelé járt, sok mindent tanult is. Hát csak higgyétek. Minden kacatot hazahozott, ami kinn megtetszett neki. Alattvalóinak meg főhetett a feje, hogy mire használják a sok limlomot... Ki kellett bővíteni a palotát, hogy elférjen a sok kacat, amit összevásárolt...
És a királylány? Azt várjátok ugye, hogy ő majd kedves lesz? Gondoskodik népéről, és gazdaggá teszi az egyre szegényedő országot? Csalódást kell okoznom. Ő volt az egész királyi családban a legkevélyebb, a leggőgösebb, legmakrancosabb. Szépnek szép volt, ha nem is világszép...de senki nem tudta megszeretni. Minden szolgálólánykát megtépázott, mindenről tudni akart, és az utolsó morzsát is sajnálta a palota szolgálóitól.
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy királyság, éppen a világ közepén.
Az öreg király talán jóságos volt, de erre már senki sem emlékezett az alattvalók közül, mert soha nem szólalt meg. Az egyetlen, ami még érdekelte, az a halászat volt.
Hatalmas hajóján minden nap kihajózott a legénységgel, és friss halakkal és kagylókkal tért vissza. A király szakácsai egész éjjel sütöttek főztek, mert minden nap hatalmas vendégeskedés folyt a királyságban. Idejárt a világ minden elkényeztetett királykisasszonya, és hercege...néha zsémbes asszonyok vigyáztak a viháncolók erkölcsére, néha meg csak folyt a jó bor patakokban...
Az öreg királyné sokallta már a vigasságot, és egész nap a palota szolgáit bosszantotta zsémbelésével. Hogy melyik mártást hogyan főzzék, hogy a répát hogy pucolják, hogy a nagy üstöket hogyan fényesítsék, hogy a padlót hogy sikálják... soha nem volt vége a panaszának....
Volt a királynak egy fia és egy lány. A fiú daliás volt termetre, csak mindig annyit kényeskedett, hogy ezt nehéz lett volna észre venni. Hosszú, puha , rózsaszín harisnyában járt, soha egy porszem nem volt rajta. De hogy is lett volna? Hiszen semmit nem csinált álló nap. Csak ült az asztalánál, és hallgatta a bolondjait. Csak ez érdekelte. A királyság minden gondját-baját az öregekre hagyta. Csak a csörgős sipkások vicces beszéde, a sok bolondozás, bukfencezés érdekelte. Meg a nagy utazások más királyságokba. Most azt hiszitek, hogy ha sokfelé járt, sok mindent tanult is. Hát csak higgyétek. Minden kacatot hazahozott, ami kinn megtetszett neki. Alattvalóinak meg főhetett a feje, hogy mire használják a sok limlomot... Ki kellett bővíteni a palotát, hogy elférjen a sok kacat, amit összevásárolt...
És a királylány? Azt várjátok ugye, hogy ő majd kedves lesz? Gondoskodik népéről, és gazdaggá teszi az egyre szegényedő országot? Csalódást kell okoznom. Ő volt az egész királyi családban a legkevélyebb, a leggőgösebb, legmakrancosabb. Szépnek szép volt, ha nem is világszép...de senki nem tudta megszeretni. Minden szolgálólánykát megtépázott, mindenről tudni akart, és az utolsó morzsát is sajnálta a palota szolgálóitól.
