Nyár...

kiégtem.kifáradtam.ha.lehet.még.jobban.mint.a.suli.mellett....14-15órákat.dolgozom,4-5t.alszom,nincs.időm.pasizni...regenerálódni.feltöltődni...

Felismerések és beszámoló...

Talán pár napja jutottam el odáig, hogy rájöjjek arra, hogy azt, hogy ennyi bonyadalom volt a történetemben mostanában, magamnak köszönhetem, és az átgondolatlan döntéseimnek, és annak, hogy a könnyebbiknek, rövidebbiknek látszó utat választottam...
Rájöttem több dologra is, például, hogy kicsit kiégtem, és változtatni akarok sok mindenen... például ideje lenne érzelmet vinni a kapcsolataimba... azt már úgyis nagyon rég próbáltam (évekkel ezelőtt)...
Azt is egyre jobban érzem, hogy kezdek elfáradni a sok melótól, sulitól...már alig van tartalékom, egyre nehezebben alszom ki magam, és egyre nehezebb végigvinnem egy napot vidáman...
De a héten volt két szabadnapom is, és főztem a csajoknak, és az ő elismerésük nagyon jólesett, megerősített...

(Elhitted nekem, mert szeretsz, és bízol bennem, de magadnak nem hitted el. Magadnak semmit se hiszel el. Még mindig mások kellenek hozzá, hogy elhidd, az vagy, amit képzelsz magadról. Most kiderült, magadban mélyen egyáltalán nem hiszel. A legtöbb ember nem hisz. Ezért várják a visszaigazolást, a dicsérő szavakat és a díjakat. Mert ha mások mondják, akkor úgy van, ha csak te gondolod, akkor az nagy valószínűséggel tévedés.(...) Én neked megmondtam, mit csinálj, és te megcsináltad. De magadtól sosem kérdezted meg, hogy mit kellene csinálnod, és sose adtál magadnak  választ. A körülmények irányítanak, ... és te ezt engeded. Sőt, élvezed, hiszen akit a körülmények irányítanak, annak nincs felelőssége.) - Salinger Richárd: Omyno


De itt az ideje egy alapos önvizsgálatnak,amikor szembesülök az értékeimmel és a hibáimmal. Túl kevés időm volt mostanában, egy ilyen "rendrakáshoz"...
Ja igen, kedden joghurtos csirkeraguleves volt, meg sült hús, fokhagymás-petrezselymes újkrumpli, meg ubisali, tegnap pedig bablevest főztem, és friss bagettet ettünk hozzá, csodás volt...
Kezdem szeretni ezt a lakást, de az is lehet, hogy inkább a tűzhelyet, amit Andival ketten cipeltünk ki az Aréna Plazából Angyalföldre...:) Érdekes volt az első mosásunk is, és csak hálásak lehetünk,hogy nem folyt ki a víz a szobába is, ami tele volt bőröndökkel, és mivel nem volt használható felmosónk, fellapátoltuk a 40 liter vizet...

Eddig... 2011.04.26.

Nehéz napok, nehéz hetek és hónapok vannak mögöttem. Költözködtem, szervezkedtem, és nem mindig hoztam jó döntéseket, de most a kolesz biztonságát élvezem, még 1-2 napig, aztán most csajokkal költözök, ma megyek megnézni a lakást...

Mi a szerelem?

Minden ember vágyakozik rá, hogy átélje, és megtapasztalja a szerelmet. Némely ember, aki többször is szerelembe esik újra részesedni kíván belőle… Sokan csalódottan fordulnak el a szerelemtől, keserű emlékeik miatt. MI A SZERELEM? Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás. Mások szerint, hosszú, parázsló izzás; megint mások úgy hiszik, a szerelem csak "ideig-óráig tartó röpke élmény".
 
A következőképpen határozhatjuk meg a szerelmet: A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló vonzalom. Ez alatt értem a szellemi, lelki, és testi területek vonzalmát, mely a külső megjelenéstől, a lelki harmónián át, a nemi vágyakozásig mindent magában foglal. A szerelem, jellegénél fogva sóvárog „szerelme tárgyára”, a másik emberre, és ezért szinte fáj jelenlétének hiánya! Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad. A szerelemnek csak úgy, és akkor van értelme, ha beteljesedett vágyakozásról, kölcsönös vonzalomról van szó. Amennyiben a szerelem nem ilyen, úgy értelmetlen, és ennél fogva egyetlen ember sem érdemli meg, hogy ilyen megalázó helyzetben, tartósan megmaradjon! Aki nem viszonozza szerelmünket, az nem is érdemes rá, így az egyoldalú szerelem nem csak értelmetlen, de arra is méltatlan, hogy megkínozza áldozatát. A szerelem két ember kapcsolatát összekötő gazdag érzelem, mely a feleket minden területen összekapcsolja. Szíve mélyén mindenki erre az ideális állapotra vágyakozik. Nem arra , hogy ne viszonozzák szerelmét, és mindenki azt kívánja, hogy ne csak „választom azt, aki jut nekem” alapon találja meg partnerét, hanem a „Nagy Ő”-re akadjon rá, akivel boldogságban élhet majd. Ez tehát az ideális állapot, és ha elvben kívánjuk megfogalmazni a szerelmet, úgy ne elégedjünk meg silány, szerelemnek mondott másolatokkal! ÖSSZEFOGLALVA: A szerelem célja a boldogság, akiben egész lényünk (test, lélek és szellem) IGAZI TÁRSRA TALÁL.Ha ez megvan, ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és őt hűségesen szeretni fogjuk.

(More About : MI A SZERELEM? )

 

Rajzoltam :)

 

Megígértem a csajoknak, hogy mindenkit lerajzolok, de csak Cintit rajzoltam le, mert azóta rengeteget melóztam...

És persze minden kis részletnek van valami közös múltra utaló jelentése, vagy Cintire jellemző vonása...

2011.02.20

Kész csoda hogy megint írok, hiszen az elmúlt hetekben többször is megfogattam, hogy abbahagyom, hiszen kifogásom lenne elég... de már kötődöm ehhez az érzéshez, a kincseim közzétett kevéske halmához, így nem tudom megtenni... remélem egyszer lesz időm, és a sok témát (mely már nem fér a telefonomba) közzéteszem...
Talán a legnagyobb bajom az volt, hogy nem volt mostanában időm szó szerint összeszedni magam... hiszen a suli és a meló együttesen felőröl... ha van egy kis időm akkor alszok vagy olvasok (inkább olvasok :)) vagy a csajokkal megyünk "kocsmázni", ami annyit jelent hogy beülünk a Coloradóba, és kártyázunk vagy beszélgetünk habos forrócsoki mellett...:)
Drága hugimnak az elmúlt hetekben szép hosszú leveleket írtam (a hagyományos formában - tollal papírra :)), talán ezért nem volt olyan erős az igényem, hogy minden őrült gondolatomat közzétegyem...:)
Most megyek Beával "kocsmázni"...

Öleléshiány...

Biztos a nagyváros személytelen jellege miatt tör rám az elmagányosodás. És ilyenkor eszembe jut a családom (ami van, volt, lesz :)), a barátaim, a régi koleszom, a „szeretőim” és úgy szeretném, ha valaki egyszerűen megölelne.

 Kimondottan örülök, hogy az osztályból pár ember követi a jeles napokat. A múltkor például Örs jött ingben, öltönyben, mert a kiöltözés világnapja volt… Pálma pedig megölelt, mert az egyik napot kinevezte az osztály ölelési-„világnapjának”…

Mariann - December

Sok mindent kéne írnom, hiszen a szokásos karácsonyi veszekedés után történtek velem jó dolgok is. Bár elkezdtem írni újra egy pénztárfüzetet, és jövő karácsonyra anyáéknak ajándékozom…
Egyéb kreatívkodásba is belefogtam: elkezdtem megjavítani a kettészakadt övemet, és új terveim vannak a lassan egy éve készülő táskámhoz is… és anyagot is vadásztam hozzá megint…

Vasárnap beszéltem Rozival telefonon. Neki is összejöttek a dolgok, és megbeszéltük, hogy ha januárban Veszprém felé veszem az irányt csapunk majd egy nagy utószilveszteri partyt…

Voltam Mariannál hétfő délután. És csodás volt. Megint feltöltődtem energiával, visszatért a jókedvem és csodálatosnak, értékesnek, szerethetőnek érzem magam. Akárhányszor vele vagyok, az jut eszembe, hogy anyáék miért nem látják meg bennem azt, amit mások. A tanáraim, osztálytársaim, szobatársaim, ismerőseim… mind találtak bennem valamit, amit tudtak szeretni. A fiúkról nem is beszélve… akkor hogy hogy a legközelebbi rokonaim nem tudnak elviselni? Az a durva, hogy már jó ideje én se őket. Azt érzem, mikor hazamegyek, hogy elszívják az energiám, az életkedvem… és hogy nem ismernek. Mert nagyon ritkán jutunk oda, hogy beszélgessünk, és akkor se figyelnek rám 100%ig. Fogalmuk sincs róla ki vagyok, és mit csinálok… Ez már évek óta így van, csak most megint nagyon feltűnő lett számomra. Mariannal hatalmasat beszélgettünk. Annyira szomjazta a lelkem már ezt az őszinte szeretetet, amit ő adni tud. És nem csak remélem, de tudom, hogy bármennyit is magyarázok neki, és mindegy hány témába kapunk bele vagy merítünk ki, mindegyikünk úgy érzi, hogy ez szuper volt, és úgy megyünk utána, mint a Duracell nyuszi. Régen is, mikor hazaindultam a szertárból, mindig fülig ért a szám, és boldog és elégedett voltam. És azt tervezgettem, hogy hogy fogom neki megmondani legközelebb, hogy anyámként tisztelem és szeretem őt… És mára már tudom, hogy nem kellenek szavak se, és mégis mindketten tudjuk, hogy micsoda szeretet van közöttünk.

Sokszor van úgy, hogy szóba kerülnek a tanárok, vagy a töri, vagy valami, amiről az eszembe jut, és legszívesebben mindenkinek beszámolnék róla, és eldicsekednék vele, hogy ismerem. De eddig akárhányszor belefogtam, úgy éreztem, hogy nem értették meg, amit mondok… mert ők is elkezdtek mesélni tanárokról, akikkel jó volt a kapcsolatuk… de nem tudom elhinni, hogy másnak is sikerült egy ennyire nyílt és őszinte kapcsolatot teremteni, mint nekünk. Nem tudom elhinni, hogy ez szokványos… és most nem a dicsekvés, meg a „bibibííí, nekem ez is van” érzés hajt J És a másik, Mariannak élmény ajándékot készíteni. Olyan gyermeki örömmel és csodálattal fogadja… Elkezdtem neki egy receptgyűjteményt, amibe a sütikhez írtam Mariannhoz illő idézeteket… És mikor elolvasta őket, rám nézett és azt kérdezte: Mit is mondhatnék, nyitott könyv vagyok neked. És ennek is annyira örültem.

2010-12-25. 23:00

(Edda: Ünnep)

Vicces, hogy pont karácsony estéjén kell elgondolkodnom azon, hogy önző vagyok-e? Szeretném hinni, hogy az önzetlen szeretet elfogadása nem egyenlő az önzőséggel! Szeretnék úgy élni, hogy mindenkinek tetsszen, vagy legalább rábólintson, hogy jól van, nem csinálom rosszul, de rá kellett jönnöm, hogy azok, akik a legfontosabbak a számomra, nem értékelnek, nem tartanak felelős, jó embernek. Ha kisebb lennék, most jönne az a rész, hogy világgá megyek. De ehhez már túl nagy vagyok. Csak sajnos felnőttnek meg még túl gyerek.

Még 20-án, mikor bementem a suliba nosztalgiázni, a következőket írtam:
„Számomra a karácsony mindig a nagy családi veszekedések ideje volt. Az év az az időszaka, amikor azok az emberek, akik egész évben nem beszélnek egymással, hirtelen egymás nyakába borulnak. Igyekeznek elhitetni a környezetükkel, és főleg önmagukkal, hogy kedvesek, szeretetre méltóak, és főképp nagyon áldozatkészek, hiszen a legdrágább kincsüket, idejüket áldozzák olyan emberekre, akiket nehezükre esik szeretniük.
Mónival minden ilyen este után fogadkozni kezdünk, hogy azon leszünk, hogy gyerekeinknek majd más véleménye legyen erről az ünnepről…”

Nagyon várom, hogy kikerüljek a sértések és sértődések ördögi köréből. Nem akarok, egy életen át, azokra haragudni, akik a „szeretteim”. De éppen ezért fáj annyira, hogy már nem ismernek. Sőt, ennek nincsenek is tudatában, vagy ha mégis, már nem érdekli őket.
Engem már az bánt, ha a barátaimat, szobatársaimat, osztálytársaimat nem látom pár napig. Már napok óta hiányoznak!! Akkor hogy lehet, hogy egy szülőnek nem hiányzik a gyereke?!

(Zorán: Menj el!)

Folyó szeli ketté...

A századfordulón, Montana vadregényes tájain, két ifjú fivér bontogatta szárnyait. Az idősebbik, a komoly és művelt Norman minden vágya, hogy író legyen, míg öccse, a forrófejű Paul inkább gyengéinek, a csinos lányoknak és a szerencsejátéknak hódol. Összeköti azonban őket az apjuktól, a vasszigorú lelkésztől tanult szinte misztikus szenvedély: a műlegyes horgászás az érintetlen és vad Big Blackfoot folyón, amely voltaképpen saját reményeik és félelmeik tükörképe...

Az operatőr, Philippe Rousselot, e film remekmívű fényképezéséért Oscar-díjat kapott.


(www.port.hu)


És egy kritika, ami nagyon tetszett

Kedvenc idézetem a filmből: (erről Móni jut az eszembe)

"Mindnyájunk életében elérkezik egyszer a pillanat, amikor egy szerettünk segítségre szorul, és ugyanazt a kérdést fogalmazzuk meg, készek vagyunk segíteni uram, de ha egyáltalán tudunk, mivel segíthetünk?
Való igaz hogy oly ritkán tudunk a hozzánk legközelebb állókon segíteni, akár azért mert nem tudjuk, hogy mely részünkből kell adnunk, vagy még gyakrabban azért, mert arra, amit adni tudunk, nem tartanak igényt.
És így van az, hogy azok, akikkel együtt élünk kitérnek előlünk.
És mi mégis szeretjük őket.
Szeretjük őket, a teljes megértés nélkül is."

Napsütötte Toscana

"Frances (Diane Lane) sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances az elhanyagolt, ódon villában kap szállást és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja a villát."

(www.port.hu) 

"Frances Mayes sztorija, a Napsütötte Toszkána az a film, amit látnom kellett... Szeretem a figuráit, a színeit, az illatát, a fokhagymát a bazsalikommal, a tikkasztó napsütést váltó vihart, a leszakadó kristálycsillárt, beomló falakat és a szentképeket...kétségbeesett-boldogan, romos falak között, de a minden megváltására készülve? "

http://bridgetj.freeblog.hu/archives/2008/08/

Eddig kétszer láttam, de meg akarom majd szerezni. Annyira tudok azonosulni a főszereplővel, azzal, hogy egy lepukkant házat vesz, hogy szeret főzni, hogy jófej, hogy társasági lény és hogy bukik a helyes olasz macsókra....:D:D

Ennyit találtam a könyvről:

A könyv egyaránt nevezhető útleírásnak, szakácskönyvnek vagy társadalomrajznak, de leginkább mégiscsak regény. Frances Mayes naplószerűen beszéli el, hogyan teremtettek , férjével igazi otthont egy Cortona melletti régi házban, és leltek második hazára Olaszországban. A látszólag érdektelen apróságok - a ház renoválása, a takarítás nehézségei, az olajfa-liget újraélesztése, a kert szépítgetése, a piaci bevásárlások, a séták, az üldögélés a város fő terén egy erős espresso mellett, a receptek, a dolce far niente, vagyis az édes semmittevés élvezetes olvasnivalót nyújtanak. Az írónő egyszerre tudja rabul ejteni az olvasó gondolatait és érzékszerveit. A sültmalacárus, a zöldséges, a lengyel kőművesbrigád, a házvétel körüli hercehurca, a toszkán konyha megannyi fortélya, a pohárban megcsillanó bor ugyanolyan fontosságot kap, mint a történelmi, művészettörténeti, irodalmi kitekintés. A lét végső értelme és a hideg fokhagymaleves nem is esik olyan messze egymástól. Vagy ha mégis, ebben a hőségben az nem számít. Frances Mayes amerikai író- és költőnő. Az olaszországi Cortonában és San Franciscóban él. Kreatív írást tanít a San Franciscó-i egyetemen. Ez a könyve megjelenését követően több mint két évig folyamatosan szerepelt az amerikai bestsellerlistákon.

(www.libri.hu)

Megtaláltam a filmet You Tube-on:
http://www.youtube.com/watch?v=QxP2ruDJIpU

Rákerestem az írónőre is, és egy kicsit csalódás volt. De most, hogy már tudom, hogy van könyv is, el szeretném majd egyszer olvasni...

Gyöngy-ékszerek

Találtam egy nagyon igényes blogot. És elhatároztam, hogy majd ismét előveszem a gyöngyeimet.

Képviselőfánk

Sütöttem!!! És finom lett, bár nem lett olyan szép mint órán. De a nem volt habzsákom, nem volt csillagcsövem, nem volt normális habüstöm... szóval az eszközökhöz képest jó lett a végeredmény, és egész gyorsan elkészültem...a tészta is egész jó lett, bár kicsit túlhígítottam, és olyan sima lett mint kb. egy krumplis-pogácsa, no-de sebaj :)

Legközelebb extrásabb lesz!!!

Képviselőfánk

Sütöttem!!! És finom lett, bár nem lett olyan szép mint órán. De a nem volt habzsákom, nem volt csillagcsövem, nem volt normális habüstöm... szóval az eszközökhöz képest jó lett a végeredmény, és egész gyorsan elkészültem...a tészta is egész jó lett, bár kicsit túlhígítottam, és olyan sima lett mint kb. egy krumplis-pogácsa, no-de sebaj :)

Legközelebb extrásabb lesz!!!

Zápor, majd napsütés...

Hát hónapok óta először sírtam, mert annyira összevesztünk Mónival. Csak ő és apa tud ennyire kiakasztani. Aztán a kibékültünk, és én könnyes szemmel, és még szipogva próbáltam elmagyarázni, miért fáj annyira, ha nem vagyunk egymásra hangolódva. Másfél hónapja nem láttam. És sajnálom, de nem tudok mindig vidám és röhögős lenni... és mentünk ebédelni. Szerencsére mama nem látta a szememen hogy sírtam, hála a félhomálynak...

Közben folyamatosan agyalok, hogy mit csináljak, hova menjek majd gyakszira. Mert nem akarja egyikünk se itt hagyni mamát, teljesen egyedül...de szeretem a várost, és nagyobb kínálatból választhatnék...és ott a melóm, és a barátaim is...

Voltam nosztalgiázni a suliban tegnap, és örültem hogy láttam Mariannt, Hoffmannt, Csillát, Andit, Renit, a "zombikat", és a többieket...és jó volt velük beszélni, de nyilvánvaló volt, hogy már nem tartozom oda.

Felhő...

Imádom a húgomat. És remélem, hogy ő is szeret engem egy kicsit. De egymás idegeire megyünk. Az első két napban tudott kb. nekem örülni. Azóta se...

Elő-karácsony...

17.én vettem az irányt Békéscsaba felé. Még délelőtt vettem egy hatalmas gurulós bőröndöt, ami tökéletes lenne, ha nem kéne a vonatra felrakni, majd onnan leszedni...de igyekeztem trükközni, udvariasan előreengedtem, egy srácot, majd a segítségét kértem...:) ja a vonatút csodás volt, nem volt fűtés, vagy csak alig, és terpesztve aludtam, mert a térdeimmel igyekeztem egyensúlyban tartani a bőröndöt...
Móni kijött elém, és röhögte, hogy milyen rángásokat, táncot produkálok a buszra várva, a hidegtől reszketve. Néha eszembe jutott Coelho Maria-ja, és hogy a fájdalmas hideg után ő megtalálta a békét, szerencsére én meg a buszt :)
Mama adott enni :) Tudom, egy cseppet sem úgy nézek ki mint egy éhező, de most, több hét után érzem azt, hogy jóllaktam, nem fázom, és nem vagyok ideges sem.:) de az osztályom, a szobatársaim, és a munkatársaim már most hiányoznak :S nem tudom hogy fogom bírni a szünetet :)
Átadtuk az ajándékokat is. Mamának az Avonból rendeletem mécsest, Móninak könyveket és bakelitlemezeket hoztam, és persze bonbont...
Sok filmet megnéztünk, és írni kezdtem megint...:)

Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony

"A hegyvidéki, békés falucskában, többségükben öregemberek, földművesek és pásztorok utolsó generációja él, akik mintha nem is mában léteznének. Egy napon titokzatos idegen érkezik a faluba, akiben talán az ördög rejtezik. Legalábbis ez az érzése az öreg Bertának, az özvegyasszonynak. Az idegen, az általa lepénzelt Prym kisasszony közvetítésével szörnyű dolgot javasolt a falusiaknak: ha megölnek valakit maguk közül, aranyrudakból álló kincset kapnak jutalmul… Vajon Chantal Prym, aki nagyon szeretné megváltoztatni az életét, minden gátlás nélkül bűntársa lesz az idegennek? Enged-e a falusi közösség a kísértésnek, és kiválaszt egy bűnbakot? Az idegen joggal bízik-e abban, hogy a Rossz győzedelmeskedik a Jó felett?"

A könyv a Jó és a Rossz kapcsolatát, a döntéseink súlyosságát és az emberi gyengeség kérdéseit boncolgatja. Néha meseszerűen, néha pedig fájdalmasan reálisan. Folyamatos belső monológra késztet: meg tenném, nem tenném...?

"Aki könnyelműen ígérget ,és aztán nem tudja teljesíteni az ígéretét
tehetetlennek és sikertelennek érzi magát .
s ugyan az történik azzal is, aki az ígéretekbe kapaszkodik."

Sok-sok évvel ezelőtt élt itt az egyik barlangban egy remete, aki később Szent Savinus néven vált ismertté. Abban az időben Viscos csak egy kis határfalu volt, amely csak úgy hemzsegett a banditáktól, szökevényektől, csempészektől, prostituáltaktól, bűntársat kereső kalandoroktól és két gyilkosság között pihenőt tartó bűnözőktől. A vezérük egy Ahab nevű arab volt, az egész környéken ő volt az úr, rettegésben tartotta és keményen megadóztatta a földműveseket, akik még mindig tisztességes életet éltek.

Egy napon Savinus előbújt a barlangjából, meglátogatta Ahabot, és szállást kért tőle

éjszakára. Ahab azonban kinevette:

- Nem tudod, kivel állsz szemben? Kegyetlen gyilkos vagyok, rengeteg ember életét kioltottam,

s a te életed sem ér semmit a szememben.

- Tudom - válaszolta Savinus. - De már unom, hogy ott élek abban a barlangban. Legalább

egy éjszakát hadd töltsek itt.

Ahab sokat hallott a szentről, akinek olyan nagy volt a hírneve, mint neki, és ez nagyon zavarta: nem szívesen osztotta meg a dicsőségét egy ilyen törékeny, védtelen emberrel. Úgy döntött, hogy még aznap éjjel megöli, hogy megmutassa, ki az igazi úr a vidéken.

Beszélgettek egy keveset. Ahabra nagy hatással voltak a szent szavai, de bizalmatlan ember volt, és már régen nem hitt a Jó létezésében. Megmutatta Savinusnak, hova feküdhet le, és fenyegetően köszörülte a kését. Savinus pár percig figyelte, aztán lehunyta a szemét és elaludt.

Ahab egész éjjel a kését köszörülte. Reggel azonban Savinus arra ébredt, hogy ott sír az ágya

mellett.

- Te nem féltél tőlem, és nem is ítéltél el. Először történt meg, hogy valaki velem maradt éjszakára, és elhitte, hogy én is lehetek jó, és szállást adhatok a rászorulónak. Mivel bíztál abban, hogy tudok jót cselekedni, így is tettem.

És ettől fogva Ahab új életet kezdett, és a várost is átalakította. Viscos nem volt többé

jelentéktelen határátkelőhely: fontos kereskedelmi központ lett belőle két ország között.

Hát ennyi."

A könyv ezen a linken olvasható

" ...két dolog létezik, ami megakadályozza az embert álmait megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket."

 " Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi."

"Sokkal könnyebb ugyanis hinni a saját jóságunkban, mint szembeszállni a többiekkel és érvényesíteni a jogainkat. Sokkal könnyebb szó nélkül lenyelni a sértést, mint harcba szállni az erősebbel. Mindig mondhatjuk, hogy nem talált el az a kő, amellyel megdobtak. Csak éjszaka - amikor a feleségünk vagy a férjünk már alszik, és senki nem hallhat -, csak ekkor merünk sírni a gyávaságunkon."

"A világ mezőgazdaság, állattenyésztés, vallások és zene nélkül is létezett. De soha nem létezett fegyverek nélkül."

"Aki a viszonzás reményében szeret, csak az idejét vesztegeti."

" ...az élet hosszúsága vagy rövidsége egyedül attól függ, hogyan éljük."

Szobatársam (Livi) beszámolója ugyanerről a könyvről

Bécsi képek

A csokigyár melletti bolt

Márk, a bevállalós

Hócsata

Már a nyuszikat csomagolják...

Várakozás - csokimúzeum

Kifosztjuk a csokiszökőkutakat...

Bécsben egy bácsi kubai szivarral a szájában és öltönyben sepregetett az utcán... megállapítottuk hogy lennénk itt utcaseprők...:)

A villamosaik talán még a miénknél is eggyel öregebbek, de jobb állapotban vannak...

Flórával...

A tüntetés...

a vásár...

Forralt borozás...

Haydn

Fiatal koldus

Kutyaparkoló :)