Régóta hiszem, hogy a kerettantervbe besűrített anyag kevés, és nem elég izgalmas ahhoz, hogy egy egy költő, írő szerethető, lázadó, erotikus...oldalát megismerjük. (ezért tanácsolom mindenkinek, hogy ne csak műveiket olvassák, hanem életrajzukat is, melyből előkerül maga az ember is, és az őt alakító összes körülmény)
http://hu.wikipedia.org/wiki/François_Villon
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2009-03-07/siegfried-obermeier-francois-villon-bunos-elete
http://www.eladomakonyvem.hu/konyv/a-boldogtalan-villon-boldog-napjai-12269
A szép fegyverkovácsné panasza
Hallom, hogy kesereg a vén
fegyverkovácsné; azt kivánja,
hogy, mint tavasza idején,
bár volna megint ifjú lányka:
«Rút vénség alattomos átka,
mily gyorsan meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?
«Eltünt szépségem, ifjuságom,
mely diadalt adott nekem
papon, kalmáron és diákon;
mert nem volt egykor senki sem,
kinek (bár másnap bánta) nem
repült a pénze, mint a pelyva,
ha neki adtam kegyesen
azt, ami koldusnak se kell ma.
«Sok férfit elutasitottam,
- szánom-bánom ma sirva! - mert
bolondul lelkembe fogadtam
egy szép és ravasz sihedert,
és egész szivem érte vert,
bárhogy hivtak a többiek;
pedig ő folyton ütlegelt
s csak a pénzemért szeretett.
«Hajamnál fogva ráncigált,
földre tiport, ugy rúgdosott.
Szerettem, bármit is csinált,
és ha egy csókot kért, legott
feledtem minden bánatot.
Rühes disznó, hogy falta számat!
Ölelt!... Most rossz gebe vagyok;
s az életem? Bün és gyalázat.
«Ő meghalt, több mint harminc éve,
s én itt vagyok, vénen, csunyán.
Hogy fáj, a tündér multba nézve,
hogy fáj a most s a hajdanán!
Elnézem, meztelen sovány
testem mily aszott, fekete,
milyen beteg, - és, igazán,
majdnem megőrülök bele.
«Hova lett az ivelt szemöldök?
A sima homlok, szőke haj?
Nagy szememből a huncut ördög
észvesztő incselgése? Jaj, -
az áll s orr, mely szoborra vall,
s a pici fül s a többi sorban,
arcom szép vonalaival
ajkaim pirossága hol van?
«Ékes vállamat hol keressem?
S karcsú karom, finom kezem,
izmos derekam, s büszke mellem,
mely valaha oly édesen
ringott becéző kezeken?
S széles csipőmet s a kemény
combok között a szerelem
házát a kis kert közepén?
«Mi maradt? Ősz haj, ráncos homlok,
csupasz szemöldök, hült szemek,
(pedig hány gazdag esze bomlott,
lesvén kacagó tüzüket!);
orrom ijesztő görbület,
fülem konya és csupa szőr;
arcom fakó; vánnyadt s fityeg
államon-ajkamon a bőr.
«Ez a véged, emberi szépség!
Kéz és kar sorvad untalan;
púposra tört a vállam, és két
kiszáradt emlőm odavan,
ugyszintén csipőm, derekam.
A többi? Pfujj! Combocska már
a combom, és egész magam
vékonyka, mint egy pipaszár.
«Igy siratjuk a régi jó
időket, szegény vén banyák,
kuporgva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.
Kora tüz korán ellobog -
Szépek voltunk, és ostobák!...
Ez a sorsotok, asszonyok.»
(Fordította: Szabó Lőrinc )
Figyeltem, míg panaszkodott,
A hajdani örömleányra,
Ki így mondta el sírva, hogy
Szép tavaszát visszakívánja:
"Ó, vénség vad, keserű átka,
Mért törtél rám, hogy így letörtem?
Ki tartana még vissza szánva,
Hogy végül magam meg ne öljem?
Elraboltad szépségem adta
Boldogan görnyedett alatta
Tudós, kalmár, pap és diák,
S kínálta minden vagyonát,
Bár később sokszor szánva bánta,
Csak azt engedjem neki át,
Amit a koldus se kíván ma.
Kosarat adtam nem is egynek,
- S nagyon okosan ezt se tettem -
Hogy egy ravasz fiút szeressek,
És ő lett az én nagy szerelmem.
A többit csak úgy hitegettem,
De a szívem az ő rabja lett,
Durván ütött-vert mindig engem,
S csak a pénzemért szeretett.
És rugdosott, mégis szerettem,
Görnyedtem a teher alatt,
De ha azt mondta, hogy öleljem,
Minden bajomat elfeledtem.
Ölelt a disznó betegen -
A csókjaival sokra mentem!
Mi maradt? Bűnöm s szégyenem.
Meghalt, több mint húsz éve már.
Maradtam vénen és bukottan,
És gondolatom visszajár
Az eltűnt, régi, szép napokban, -
Mi voltam és hová jutottam!
Látom magamat meztelen,
Véznán, szegényen és aszottan,
S dühöngök, sírok esztelen.
A sima homlok, szőke fürt,
Íves szemöldök elveszett,
A szép szem, melyben elmerült
A sok büszke úr. Hova lett
A szép orr gödrös áll felett,
Mely csintalanul incseleg,
S az apró fül, piros ajkak?
Ki emlékszik a kicsi mellre,
A hosszú kézre, karcsú vállra?
Hová lett derekam, teremtve
Hullámzó, szerelmes csatára,
A lábam kettős ívű szára,
A két hatalmas izmú comb,
S a szerelem rejtett virága,
A hímes kert, a puha domb?
Mi maradt? Ráncos homlok, ősz haj,
Kihullt szemöldök, tompa szem,
Már nem nevet ragyogva - ó jaj! -,
Már egy kalmár sem rabja, nem.
Az orrom meggörbült, fülem
Lekonyult, szőr nőtt ki belőle,
Arcom halvány, élettelen
És államnak fityeg a bőre.
Ez hát a szépség földi útja:
Durva kezek, görbe vállak,
Kinő a hát otromba púpja,
A mellek rongy cafatra válnak,
A testről a húsok leválnak,
Fúj, szerelem virága! Hol hát
A szép comb? Húsa úgy leványadt,
Ma már csupán elaszott kolbász.
Együgyű, vén anyók, magunk,
Panaszkodunk örök sóhajban,
A földön mélyen guggolunk,
Mint rongyok, úgy ülünk a bajban,
Tüzet rakunk, ha némi gally van,
A rőzse ritka lángja reszket.
De szépek is voltunk mi hajdan!...
S ez másokkal is így megeshet."
/Ford.: Vas István/
A versek különlegessége a nyers kifejezésmód, a zsargon kifejezések...de ezt csak az tudja igazán értékelni, aki veszi a fáradtságot és belenéz az életükbe (ami Villon esetében meglehetősen botrányos:)) és mivel a Carpe diem! kezd elcsépeltté válni, inkább ezzel az idézettel foglalnám össze Villon filozófiáját:
"Egyetlen éj többet ér szürkén leélt éveknél." (Seneca)
Végre a mi cukrász-gyakszis csoportunk is elment a Lukács Cukrászdába!!
Ma éltünk egy kis társasági életet (ezzel valószínűleg letudtuk egész évre:) - mármint a szoba lakói)..."ismerd meg hazádat mozgalom":) Tömegközlekedés és séta a Citadellához. Kb.este 6kor indultunk (9re vissza is értünk) így várni kellett egy kicsit az "éjszaka fényeire". 
azt, ami koldusnak se kell ma.
«Hajamnál fogva ráncigált,
majdnem megőrülök bele.
fülem konya és csupa szőr;
Kora tüz korán ellobog -
Elraboltad szépségem adta 
De a szívem az ő rabja lett, 
Véznán, szegényen és aszottan, 
S a szerelem rejtett virága, 
New York city különösen nagy élmény, hisz itt, a zajra való tekintettel az amatőr zenészek, csak engedéllyel muzsikálhatnak az utcán. Most viszont szabad a pálya és a zongorák állandóan foglaltak. New York energiája, lelkesedése, új iránti nyitottsága a hangszerek fogadtatásában is megnyilatkozott. A zongorák roppant népszerűek, amatőrök és profik váltják egymást. Olyan, mint egy üres vászon. Sose tudjuk, mi következik. S hogyan mérjük le, hogy sikeres volt-e a fesztivál az adott városban?
